Közkedvelt képzések diplomabirtokosoknak
Sokrétűek és kedveltek itthon a diploma utáni képzések, amelyeket tanfolyamok, programok, továbbképzések formájában lehet végezni.
Magyarországon az egyik legrégebben működő akkreditált továbbképző iskola a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mérnöktovábbképző Intézete. Ginsztler János, az intézet igazgatója elmondta: évente körülbelül száz-százhúszféle képzést hirdetnek meg, ám ennek mindössze negyede indul el ténylegesen, a mindenkori piaci igényeknek megfelelően. Az igazgató szavaiból kiderül, hogy az ingatlanokhoz kapcsolódó képzések egyre keresettebbek, ezt jelzi az idén az intézeten belül létrehozott, 24 témakört feldolgozó Ingatlanakadémia is. Ezen belül ingatlanközvetítést, -forgalmazást, -értékbecslést, -kezelést is lehet tanulni. Más témakörökben is vannak régebbi és új, népszerű tanfolyamok, mint például a minőségügyi mérnök- vagy az innovációs menedzseri képzés. Az árak a tanfolyamtól, illetve azok óraszámától függnek, körülbelül 2000 forint/óra az átlagár.
A Nemzetközi Bankárképző Központban természetesen a bankszakmán belül dolgozók találhatnak maguknak továbbképzési lehetőségeket. Az intézet honlapján több diploma utáni képzés is megtalálható, így például a Corvinus Egyetemmel közösen meghirdetett Posztgraduális bankdiploma program. Ez másoddiplomás pénzügyi és bankszakmai képzést nyújt egy kétéves tanfolyam keretében. Emellett hirdetnek nemzetközi befektetéselemzői programot, sőt van tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyam, banki tanácsadói képzés, és jogi vizsgára felkészítő is. Mint azt Király Júliától, a központ vezérigazgatójától megtudtuk, a tanfolyamok 20-40 fős csoportokban zajlanak. Az érdeklődés hullámzó, leginkább az egyetemet végzett középvezetői réteg jelentkezik, akiket gyakran a programok elvégzése segíti a felső vezetői státus elnyeréséhez. A cégek ideküldik a potenciális utánpótlást is.
Az árakat sok tényező befolyásolja; a legolcsóbb, háromnapos tanfolyam 45 ezer, míg a legdrágább program félévente 385 ezer forintba kerül. Túlnyomórészt a cégek állják a költségeket, külföldi diákok az intézményben nem tanulnak.
A Budapesti Corvinus Egyetemen is folyik diploma utáni képzés. A mérnök-, jogász-, orvos-közgazdász továbbképzések mellett, projektmenedzsment vagy akár pályázatíró tanfolyamra is be lehet iratkozni.
Az árak itt is az óraszámtól, illetve a képzéstől függnek, például egy harmincórás "üzleti tervezés" kurzus 90 ezer forintba kerül, az említett közgazdászképzésen félévente 220 ezer forintot kell fizetni. Mint az egyetemtől megtudtuk, az utóbbi évektől a képzések döntő többsége már áfamentes. (BnyR)


