"Az adóemelés indoklása, miszerint a Pénzügyminisztérium a külföldi luxusutak vagy épp a gyerekek tanításának magas költségeit nem kívánja a jól kereső menedzserek esetén támogatni, rendben van, ám azt tudni kell, hogy a természetbeni juttatások többségét korántsem ezek az elemek teszik ki - mondta a Világgazdaságnak Dobák András, a Tesco Global Áruházak Rt. országos személyzeti igazgatója. Hozzátette: - Több olyan juttatás is érintett az új adó által ugyanis, amely épp a hátránnyal küzdő munkavállalói kört sújtja. Nonszensz, hogy az év közbeni emeléssel a dolgozók kerete megcsappant, és ha a foglalkoztató biztosítani akarja a munkatárs számára az év elején elfogadott nettó keretet, akkor emelnie kell azon. Ez az intézkedés sem munkavállaló-, sem munkaadóbarátnak nem nevezhető. A jövő évi juttatási keretek tervezésénél is figyelembe kell venni ezt a mostani módosítást, sőt egyelőre nem lehet tudni, hogy a vállalatoknak nem kell-e számolniuk hasonlóval." (VG)