Angol és kínai turistadömping
Kiemelkedő növekedést mutat a Nagy-Britanniából, Írországból és Kínából hazánkba irányuló vendégforgalom. Az angolok által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 66,9, az írek esetében pedig 46 százalékkal emelkedett január és július között az előző év hasonló időszakához képest - derül ki a KSH legfrissebb gyorstájékoztatójából. A kínai látogatóknál pedig ennél is nagyobb, közel 72 százalékos a bővülés. Igaz, amíg előbbiek 479 ezer éjszakát töltöttek el az említett időszakban, addig a kínaiaknál ez a szám csak 19 ezer. Az angolok és az írek többsége számára kiemelt célpontnak számítanak a gyógyszállók. A külföldiek itttartózkodásuk során napi 10,7 ezer forintot költenek el fejenként.
A továbbra is a legnagyobb piacnak számító Németországnál azonban közel négyszázalékos a visszaesés. A németek az említett időszakban 1,8 millió éjszakát töltöttek Magyarországon. Az osztrák és az olasz turistáknál stagnálás tapasztalható.
A hazánkba érkező többnapos látogatók, azaz akik legalább egy éjszakára itt szállnak meg, közel 40 százalékban a fővárost keresik fel, míg a második és harmadik legnépszerűbb célpontnak Nyugat- és Közép-Dunántúl számít, megelőzve a Balatont.
A kereskedelmi szálláshelyek egyébként összesen 117,8 milliárd forint bevételt értek el az első hét hónapban, ez 14 százalékos növekedésnek felel meg, viszonyítva a 2004 azonos időszakához. 2005. július 31-én 814 szálloda üzemelt az országban, tízzel kevesebb, mint egy évvel korábban.


