Ezermilliárdos (!) stratégia: jöjjenek a turisták Budapestre, Balatonra
A jövő héten terjeszti a kormány elé a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégiát (NTS) Kolber István. Ezt a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter tegnap közölte lapunkkal. Mint mondta: a szakma képviselői által készített anyag a fejlesztés irányát határozza meg a következő években. Az ágazat fontosságával kapcsolatban hangsúlyozta: a turizmus kiemelt helyet kapott a II. Nemzeti fejlesztési tervben is, s jelezte, hogy az itt befektetett minden egyes forint három forintot hoz.
Az NTS megvalósítására az anyag készítői közel ezermilliárd forintot jelöltek meg, még márciusban. Ezzel kapcsolatban Kolber István ezúttal annyit jegyzett meg: az említett összeg mindössze tervezet. Elmondta azt is, hogy a program középpontjában a régiók közül Budapest, a Balaton, valamint a termál- és a gyógyturizmust képviselő helyszínek állnak. Utóbbiakról az NTS megjegyzi, hogy hazánké a világ egyik legnagyobb termálvízkincsével, a fürdők fizikai állapotán kívül azonban problémát jelent azok elérhetősége és a szolgáltatások viszonylag alacsony színvonala is. Az említett régiók mellett a kongresszusi és örökségturizmusra is nagy hangsúlyt helyeznek. Az NTS készítői korábban úgy kalkuláltak, hogy az EU-tól 2005 és 2013 között közel 185 milliárd forintra számíthatnak. A célelőirányzatokból, a hazai társfinanszírozásból, a regionális turisztikai intézményrendszer forrásaiból, s az önkormányzatoktól pedig ezalatt 226,6 milliárd forint juthat a tervezett fejlesztésekre. A programot döntően a magánszférának kellene finanszíroznia - az NTS szerint.


