BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fókuszban a hibrid autók

A Frankfurti Autószalonon több hibrid járművet is bemutattak, mivel a benzin drágulása élénkíti a vásárlók és a gyártók érdeklődését az új technológiák iránt. E téren több nagy konszern is közös fejlesztésbe kezd a közeljövőben.

Csütörtöktől jövő vasárnapig várja a látogatókat Európa legnagyobb autókiállítása, a Frankfurti Nemzetközi Autószalon. A rendezvényre 44 ország mintegy ezer kiállítója érkezett, s az érdeklődők több mint száz világpremiert láthatnak, köztük hibrid modellekét is.

Az ilyen jármű a forgalmi dugókban elektromos motorral megy, s a benzinmotor csak akkor kapcsol be, ha a nagy teljesítményű akkumulátorokat ismét tölteni kell (az akku fékezéskor is töltődik), vagy nagy teljesítményre van szükség.

A szalonon több márka is nyilvánosságra hozta ez irányú terveit. Így például Martin Winterkorn, a Volkswagen konszernhez tartozó Audi igazgatója bejelentette, hogy a VW és a Porsche szövetségre lép a hibridfejlesztés terén. Ezzel - jegyezte meg Handelsblatt - a németek a Toyota és a Honda nyomába kívánnak lépni. A Volkswagen eddig önállóan fejlesztett, és Frankfurtban már be is mutatták az Audi jövőre piacra lépő szabadidő-autója, a Q7 hibrid változatát is, amely 13 százalékkal kevesebb, átlagosan 12 liter benzint fogyaszt, mint a sima 4,2 literes változat. A Porsche pedig azért érdeklődik a technológia iránt, mert egyedül nem tudná állni a magas fejlesztési költségeket, ugyanakkor legnagyobb piacán, az USA-ban egyre kevesebben veszik a 4-6 literes motorral ellátott benzinfaló járműveket. A Porsche Cayenne következő, 2007-ben bemutatandó változatát már ezzel a motorral kívánják ellátni.

A BMW csoport, a DaimlerChrysler (DC) és a General Motors is közös hibridhajtómű-fejlesztésre készül. A DC és a GM már augusztusban megállapodott az együttműködésről, a múlt héten pedig a BMW szándéknyilatkozatban vállalta, hogy az év vége felé csatlakozik hozzájuk. Az már eldőlt, hogy Michigan államban egy új közös központ fejleszti a modulrendszerű berendezést és annak egyes komponenseit: a villanymotorokat, a nagy teljesítményű elektronikát, a kábelezést, a biztonsági berendezéseket, az akkumulátort és annak vezérlését. A három világcég együttműködése ugyanakkor nem zártkörű. Amint azt Tom Stephens, a GM Powertrain alelnöke kijelentette: szövetségük nyitott más partnerek felé is, a cél, hogy a ma még drága hibridhajtás olcsóbb legyen.

Eddig ugyanis csupán a Toyota elektromos és benzinmotorral hajtott Prius modellje ért el nagy sikereket a világpiacon: 1997 óta 370 ezer kelt el a modellből, amelynek második generációját Európában az idei év autójának választották. A hibridek iránti keresletnövekedést mutatja, hogy augusztusban a tavalyi duplája, közel tízezer Toyota Prius kelt el az USA-ban. A szegmenst toronymagasan uraló modellből az év első nyolc hónapjában 72 849 járművet adtak el az amerikai piacon, ez 130 százalékos növekedést jelent 2004 hasonló időszakához képest. Hasonló dinamikát ért el a többi gyártó is.

A Honda szintén elhozta Frankfurtba a vadonatúj Civic Hybridet, amely még takarékosabb, mint elődje, s amelyből háromszor annyit adtak el augusztusban, mint tavaly. Többszörösére, 1400-ra ugrott a Ford Escape vegyes meghajtású modelljének amerikai értékesítése is.

A magas olajárak miatt a német autópiacon idővel teret nyernek az alternatív üzemanyagok. A következő 15 évben mintegy kétmillió gázüzemű autó fut majd a német utakon - közölte Frankfurtban a német autóipari szövetség. A német kormány tervei szerint a földgáz üzemanyag-felhasználási részaránya 2020-ra 4 százalékra nő, s ezt a benzinhez képest több mint 50 százalékkal kisebb adókulcs meghatározásával kívánják ösztönözni. A földgáz már most is elegendő mennyiségben áll rendelkezésre, ám belátható időn belül még a benzin és a dízelolaj lesz a gépkocsik meghatározó üzemanyaga.

Alternatív üzemanyagra hozta létre az Opel a Zafira CNG-t, amely átlagosan 5,3 kilogramm földgázt fogyaszt száz kilométeren, és mivel a földgáz ára nagyjából 0,7 euró/kg, az üzemanyagköltség 30 százalékkal csökken a dízel, illetve 50-nel a benzines autóhoz képest. Vannak környezetvédelmi előnyei is: a nitrogén-oxid-kibocsátás 80 százalékkal kisebb a dízelénél, a CO2-emisszió pedig 25 százalékkal marad el a benzinmotorétól. Korom egyáltalán nem képződik. Az értékesítés 2006 elején indul, de megrendeléseket már az ősztől felvesznek, amikor nyilvánosságra hozzák az új gázautó árait.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.