Gyengülő napraforgóárak
A napraforgó jövő évi lejáratainak jegyzései 800-800 forinttal gyengültek a hétfői tőzsdenapon a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiacán. A takarmánykukorica egy emelkedő jegyzés mellett stabilan zárt, a búza és az árpa jegyzései nem változtak. A hét első tőzsdenapján 6 határidős kontraktus kelt el, 28 millió forint értékben.
A takarmánykukorica piacán a márciusi határidőre 24 400 forinton született kötés, a termin jegyzése nem változott. A novemberi termin 50 forintos emelkedéssel, 21 300 forinton zárt.
A novemberi szállítású napraforgóra 50 300 forinton 5 kontraktus kelt el, a jegyzés a pénteken kialakult árszinten zárt. A márciusi és a májusi szállítási határidő jegyzése sorrendben harmadik alkalommal csökkent 800 forintot, így a keddi napon az említett terminek ármozgását felszabadították.


