BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stop a sertésvágásnak

Jövő januártól beindítja sertésvágóvonalát a Pick Szeged Rt., amelyben mára abszolút többséget szerzett a Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató tulajdonában lévő pécsi Délhús Rt. Ezzel párhuzamosan a Délhúsnál leáll a sertésvágás, és a cég húsfeldolgozó centrummá alakul át.

Decemberben kisebb kapacitással, jövő januártól pedig "teljes gőzzel" beindítja sertésvágóvonalát a Pick Szeged Rt. - közölte Kovács László, a cég igazgatóságának elnöke. A társaság évi 600-650 ezer hízót vágna le, és ez - állítják szakértők - "csúcsra járatásnak" minősülne a 450-500 ezres korábbi sertésszámhoz képest.

A szegedi sertésvágást a korábbi tulajdonos Arago állította le, a tevékenység gazdaságtalanságára hivatkozva. A vágóvonal újraindítása azután merült fel, hogy a Csányi Sándor OTP-vezér közvetett tulajdonában lévő pécsi Délhús Rt. áprilisában 31,21 százalékos tulajdoni hányadot vásárolt, majd kisebbségi részvényesként is hatalomátvételt hajtott végre a Pickben (VG, 2005. április 12.).

Kovács László tájékoztatása szerint a szegedi cég a sertésvágás újrakezdéséhez mára minden szükséges dokumentumot beszerzett, és megkezdte az állat-egészségügy által előírt műszaki beruházásokat is. Úgy tudjuk, a társaság már októberben próbaüzemet indítana. A 600-650 ezres éves vágással a 6-7 millió darabos hazai vágókapacitás tíz százaléka koncentrálódna a Picknél, és e cég ölné le a mintegy 3,5 milliós mai hízóállomány ötödét-hatodát.

A szegedi vágóvonal újraindításával párhuzamosan a pécsi Délhúsnál leáll a sertésvágás - erősítette meg értesüléseinket Kovács László, aki egyben a Délhús elnök-vezérigazgatója is. Szakértői információk szerint Pécsett félmilliós vágókapacitás működött, amelyet a cég nem rossz hatásfokkal használt ki. A változtatások után ugyanakkor a Délhús feldolgozócentrumként működik tovább. A tervek szerint jövőre a Szegeden leölt állatokból 80 ezer nagy súlyú hízót a Pick használ fel az ottani szalámigyártáshoz, a többit a Délhús dolgozza fel az export, a belföldi húskereskedelem, illetve más Pick-termékek és a Délhúshoz tartozó alsómocsoládi és bajai üzem számára. A módosítások olyan fejlesztésekkel járnak, amelyek révén a pécsi cég 550 fős mai alkalmazotti létszáma 100-130 fővel bővülhet. Az új dolgozókat a szintén Csányi-érdekeltségű Új-MiZo bezárásra ítélt pécsi tejüzeméből venné át a Délhús - közölte Kovács László.

Szakértők szerint a cégek közötti szakosodás a maximális kapacitáskihasználtságot és a hatékonyság növelését célozza. A két társaság - a legnagyobb hazai húsipari vállalkozásként - az idén 65-66 milliárd forint árbevételt érhet el, ez jövőre 10 milliárddal nőhet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.