BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szalon sör: Pécs helyett Bécs?

A Pécsi Sörfőzde Rt. 2-3 éven belül áttelepítheti gyártását Ausztriába, ha nem tud megegyezni Pécs városával a jelenleginél kedvezőbb vízdíjról. Toller László polgármester a városi közgyűlésen zsarolásnak nevezte a sörfőzde álláspontját. Távol áll tőlünk, hogy zsaroljunk, mindöszsze az egyenlőtlen piaci helyzetre akarjuk felhívni az önkormányzat figyelmét - közölte Csengő András, a sörgyártó ügyvezető igazgatója. A sörfőzde már többször nyújtott be kérelmet az önkormányzathoz a vízdíj csökkentése miatt. A cég vezetése most azért figyelmeztette a helyhatóságot, mert október elsejétől 4,6 százalékkal emelkednek a díjak Pécsett. Ennek értelmében a vállalatnak mint nagyfogyasztónak köbméterenként, áfa nélkül 629 forint helyett már 657 forint víz- és csatornadíjat kell fizetnie. Az áremelés palackonként 3 forint drágulást okoz, s a sörfőzdének éves szinten megközelítőleg százmilliós többletkiadást jelent - nyilatkozta a Világgazdaságnak Csengő András. A sör egyébként is drágulni fog a januári 20 százalékos jövedékiadó-emelés miatt, az ügyvezető szerint ez több kis sörgyár megszűnését jelentheti, s ezért sem mindegy a Pécsi Sörfőzde Rt. számára, hogy mennyit fizet a vízért. A vállalat egy évben 640 millió forintért vásárol vizet, ez a szükséglet 70 százaléka, a maradék 30 százalékot saját kútjából emeli ki. Nehéz úgy versenyezni, hogy az összes hazai gyár olcsóbban jut a vízhez, mint a pécsi. Annyira önállóak nem tudunk lenni mint a Borsodi, amely a szükséges vízmenynyiséget teljes egészében saját kútjaiból fedezi, ugyanis itt Pécsett a sörfőzde közelében nincs elegendő víz a talajban - tette hozzá, hangsúlyozva: nem akarja minden áron elvinni a termelést. A vezetőség szerint a sörfőzde helye Pécsett van, de csak addig, amíg gazdaságosan, a versenytársakhoz hasonló feltételekkel lehet itt sört főzni. A városnak ezt támogatnia kellene, ahelyett hogy akadályokat gördít saját sörmárkájának sikere elé - mondja Csengő András, aki szerint ha nem tudnak megegyezni, akkor kénytelenek lesznek a nagy múltú üzemet Bécsbe áthelyezni, és a cégnél dolgozó 200 dolgozót szélnek ereszteni.

Toller László polgármester várja a cég ésszerű javaslatait, hangsúlyozva, hogy a város is érdekelt a probléma megoldásában, amelyről szerdán egyeztet Csengő Andrással. (FG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.