Széles Gábor: "Tetszik nekem, hogy kicsit a médiában is benne leszek"
Drága hobbinak nevezte az Echo Tv megalapítását Széles Gábor a Hirszerzo.hu-nak adott interjújában. Elmondta: a társaság alaptőkéje most már 500 millió forint, az épület megvásárlása 700 millió forint volt, vagyis ha mindent beleszámolunk, már most jóval 1 milliárd forint fölött vagyunk. "Ha pedig a hosszú távú terveinket nézzük, biztosan fog ez még 2 milliárd fölé is menni" - fogalmazott. Motivációiról azt mondta, a lányainak talán tud segíteni a tv-vel, hiszen "a televízió közelebb áll a hivatásukhoz, mintha mondjuk gyárakat kellene vezetniük". "Tetszik nekem az, hogy kicsit a médiában is benne leszek" - tette még hozzá. Azt viszont határozottan cáfolta, hogy a politikába bármilyen módon beszállna. "Tény, hogy ha jobboldaliakkal beszélek, azok meg vannak róla győződve, hogy baloldali tévét csinálok, a baloldaliak pedig arról, hogy jobboldalit, de nem csinálok se jobb-, se baloldali tévét. Ez a tévé pont ebből a szempontból lényegesen különbözni fog a többi magyar csatornától. Mindenképp a pártatlan tájékoztatást szolgálja majd" - mondta erről. (Hirszerzo.hu)


