BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új vezető a vezető szállítmányozónál

A UPS a világ egyik legnagyobb csomagszállító cége, több mint 200 országban, illetve régióban érhető el. Céljuk, hogy biztosítsák azokat a szolgáltatásokat, amelyekkel ügyfeleik megőrzik, illetve tovább növelik versenyképességüket, és jelentős sikereket érnek el a globális piacon. Szolgáltatásaik kiemelkedő színvonalát a szakma és az elégedett ügyfélkör többek között a Best of Budapest 2004, majd 2005-ben a Superbrand címmel is díjazta.

A UPS Magyarország Kft. további sikereket remél az újonnan megválasztott ügyvezető igazgatója, Oliver Klingbeil kinevezésével.

Klingbeil pályafutása igazi sikertörténet: Szállítmányozási kereskedőnek tanult, karrierjét 1994-ben a UPS-nél kezdte Mannheimben, ahol a nemzetközi eladási projektekért felelt. Egy évvel később már a UPS Expressz Szolgáltatási Központjának projektigazgatója. A UPS-szel bejárta a világot, számos országban töltött be vezető igazgatói pozíciót, dolgozott többek között Nagy-Britanniában, Ázsiában, a Közel-Keleten és az Egyesült Államokban is. Jelenlegi kinevezését megelőzően a rijádi székhelyű UPS Szaúd-Arábiának volt az országos igazgatója.

"Megtiszteltetés és egyben kihívás számomra az új megbízatás, hiszen a közép-európai piac új kapukat nyithat meg a UPS számára" - mondta Oliver Klingbeil Ausztria és Magyarország újonnan kinevezett ügyvezető igazgatója.

A UPS a folyamatos bővülést tűzte ki célul, ennek eredményeként az egyetlen olyan szállítmányozó cég az iparágban, amely 40 000 szárazföldön szállított csomagot fogad, ezenkívül erőteljes fellendülést ért el a kora reggeli csomagküldő szolgáltató területen is. Csak ebben az évben az általuk továbbított csomagok száma naponta 557 000-rel növekedett, ez átlag napi 14,1 millió küldeményt jelent. Ennek köszönhetően globális forgalomnövekedésük 2005 második negyedévében elérte a 22%-ot.

A UPS új lehetőségeket és piacokat keres, ezért folyamatosan növeli jelenlétét Kínában is, amely fontos fegyvertény lehet a közeljövőben. Ennek érdekében a 2008-as pekingi olimpiai játékok hivatalos logisztikai és gyorsposta szolgáltató szponzora lett.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.