Csődhullám előtt a cipőipar
Csődhullámot indíthat el a magyarországi cipőiparban az immáron biztosra vehető 5-6 ezer forintos (esetleg differenciált) minimálbér-emelés – vélik ágazati szereplők. Várszegi Árpád, a Bőr- és Cipőipari Egyesülés elnökének becslése szerint az iparágban működő mintegy félszáz termelő vállalat tíz százaléka húzhatja le a rolót a következő egy-két évben, a jelenleg tízezerre rúgó foglalkoztatotti létszám pedig szűk harmadával, hétezerre csökkenhet. Pedig az iparág már az elmúlt években is folyamatosan karcsúsodott: 2002 óta több mint ötezer munkahely szűnt meg.
A nagy munkaerőigény az ágazat Achilles-sarka: a költségszerkezetben az élőmunka 50-60 százalékos aránnyal szerepel. Érthető hát, hogy a munkaerőköltséget érintő minden hatás hatványozottan csapódik le a cipőgyártóknál. Az ágazatban ráadásul a foglalkoztatottak 75 százaléka minimálbéres, így annak szintje alapvetően meghatározza a költségeket. Várszegi Árpád számításai szerint egy hatezer forintos minimálbér-emelés mintegy kilenc százalékkal növelné a bérköltséget az iparágban. Igaz, ezt az egészségügyi hozzájárulás (eho) november elsejével hatályos csökkentése két százalékponttal csökkenti.
A munkaerőköltség emelkedése mellett a dráguló energia a másik nagy tétel, amely költségoldalon főfájást okoz a cégvezetők körében. Berényi Ferenc, a Martfűn és Mezőtúron 350 főt foglalkoztató, egymilliárd forintos forgalom mellett az idei évre tízmilliós veszteséget váró Tisza Cipő Rt. vezérigazgatója 8-10 százalékra taksálja a munkaerő és az energia drágulásából fakadó költségnövekedést. Mindeközben a kiadások további nyesésére már nincs lehetőség – mondja Berényi Ferenc, hangsúlyozva, hogy az elmúlt években ami e téren lehetséges volt, azt a cégek már végrehajtották.
A rendkívül éles verseny miatt viszont nincs lehetőség áremelésre sem. Ez még a jó piaci pozíciójú hazai márkás cipőkre is igaz, nem is beszélve a bérmunkában gyártók termékeiről. Utóbbiak nyugati megrendelőik számára állítanak elő lábbeliket. Elsősorban a prémium kategóriában termelnek, kibocsátásuk mintegy 92-95 százaléka megy exportra. Helyzetük évről évre romlik, megrendelők ugyanis – a saját piacaikon tapasztalható verseny miatt – folyamatosan csökkentik a szerződéses árakat. Egy bizonyos árszint alatt persze a magyar gyártók már nem képesek elvállalni a munkát, a megrendelők ekkor szokták a termelést Romániába, Ukrajnába vagy a Távol-Keletre telepíteni.
Nincs ok derűlátásra hoszszabb távon sem. Berényi Ferenc legalábbis úgy látja, hogy a tendencia visszafordíthatatlan. Szerinte csupán az a kérdés, hogy a cipőipar képes-e addig kitartani, amíg helyükre új ágazatok nem tudnak telepedni. Ha nem, ezrek válhatnak munkanélkülivé Magyarország legszegényebbnek számító régióiban.
A legnagyobb célpiac Németország volt csaknem hárommillió párral, amelyet Olaszország, illetve Ausztria követett 2,7, illetve 2,3 millióval.
A legnagyobb célpiac Németország volt csaknem hárommillió párral, amelyet Olaszország, illetve Ausztria követett 2,7, illetve 2,3 millióval.-->
