BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csődre is készül a Carnex

A csődhelyzettel kapcsolatos teendőket is ki kell dolgoznia a Carnex csoporthoz tartozó miskolci Borsi Hús (BH) Rt. és a gyöngyösi Falcotrade Rt. vezetésének a cégeknél felhalmozódó, a tervezettnél nagyobb idei veszteségek miatt – tudtuk meg. A válságtervet e héten kell elkészíteniük a menedzsmenteknek. Úgy tudjuk ugyanakkor, hogy a tulajdonosok a társaságok további működtetésével is számolnak.

A lehetséges alternatíva kimunkálására a tegnapi közgyűléseken kaptak felhatalmazást a cégvezetők. Mint ismert, a két társaságnál pénzügyi vizsgálat is zajlik a kialakult helyzet tisztázása érdekében. Tegnapi információink szerint a BH idei vesztesége jóval meghaladja az előzetesen várt 200-300 millió forintot, és hasonló a helyzet a vele szoros kapcsolatban álló Falcotrade-nél is (VG, 2005. november 29.).

A tulajdonosok a pénzügyi ellenőrzés eredményeit is fel kívánják használni a cégek sorsát érintő döntésekhez. Szakértők mindenesetre azt valószínűsítik, hogy a Mónos Péter befektető nevével fémjelzett csoport – amely a Csányi Sándor OTP-vezér érdekeltségei mögött a második helyet foglalja el a hazai húsipari cégek sorában – jelentősen veszít súlyából a hazai piacon. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.