Budapesti Olimpiai Mozgalom (BOM) néven az ötkarikás játékok megrendezését támogató csoportot hozott létre tizenöt magyar nagyvállalat. A BOM tegnapi tájékoztatóján Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke elmondta: Magyarország megérett rá, hogy helyszíne lehessen a játékoknak.
Az alapítókkal kapcsolatban jelezte: a tizenöt cég éves összesített árbevétele 2225 milliárd forint, évente 56 milliárd forint értékben adóznak, és 32 ezer alkalmazottjuk van. A résztvevők között található a TriGránit, a Richter Gedeon, a Synergon, a Mol, a Malév, a Concorde, a Danubius Rádió, a Sanoma Budapest, az SAP Hungary, a Magyar Telekom, az OTP Bank, az MVM, az Aegon Biztosító, az RTL Klub, valamint a Budapesti Értéktőzsde. A rendezési esélyekkel kapcsolatban Szalay-Berzeviczy Attila elmondta: nem lesz még egy lehetőség, aki ugyanis Közép-Európában elsőként ad otthont az olimpiának, az évtizedekre elveszi az esélyt régiós társai elől. Jelezte azt is: Prága időközben már bejelentette, hogy kandidál 2016-ra vagy 2020-ra.
A PricewaterhouseCoopers (PwC) által még 2002-ben elkészített megvalósíthatósági tanulmány szerint az esemény megrendezése 4600 milliárd forintba kerülne, amelyből 3750 milliárdot az infrastruktúra fejlesztése tenne ki. Az állami költségvetésen belül a forrásigénytöbblet 720 milliárd forint lenne hét év alatt. Bienerth Gusztáv, a PwC vezérigazgatója elmondta: a tanulmány szerint Magyarország adottságai alapján alkalmas lehet az olimpia megrendezésére. Igaz, a rendelkezésre álló feltételek nem voltak kielégítőek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.