BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

E-petrol és töltött káposzta

A kész projekt, a termékgyártás megkezdése már kevésbé érdekli, ilyenkor új feladatot keres magának.

Sokfelé dolgozott már a világban Rubinstein Péter, és nem érti, miért mondogatják állandóan azt Magyarországon: „nálunk, kérem, ez így megy”. Mármint lassan, nehézkesen, akadékoskodva. „Tapasztalataim szerint másutt is így történnek a dolgok” – állítja határozottan. Törökországban is két évig tartott mire egy török–amerikai vállalattal aláírták a szerződést, de Németországban sem folytak gyorsabban a tárgyalások csak azért, hogy minél előbb tető alá hozhassanak egy komoly megállapodást egy nagy céggel. Az ügyvezetőt Magyarországra nem csupán az üzleti lehetőség, hanem a töltött káposzta, a bableves illata és íze hozta. Ezekhez semmi sem hasonlítható – mondja –, pedig sokféle finomságot evett már a Kolozsvárról 1960-ban, 13 éves korában a szüleivel Izraelbe kivándorolt szakember. Diplomát az ottani egyetem matematika szakán szerzett, de közben már számítástechnikával foglalkozott, és ez annyira megtetszett neki, hogy az utolsó évben az IBM-nél kezdett dolgozni.
Mivel az elektronika is nagyon érdekelte, autodidakta módon képezte magát. A nyolcvanas évek közepén az elsők között készített elektronikus szótárt. Később kisgyerekeknek – ötéves korig – ajánlott számítógépes játékokat fejlesztett ki, erre egy másik vállalkozást alapított. Miután gyártani kezdték, már kevésbé érdekelte a történet, így ismét váltott: 1995-ben annál az izraeli cégnél kezdett dolgozni, amelynek üzemanyag-felvételt felügyelő terméke volt. Ennek továbbfejlesztésében, majd a törökországi beszerelésében és beindításában vett részt. Az amerikai–török cégnél négy évet írt alá, de öt évig maradt. Az eredmény, hogy a rendszert használó autók száma az országban mára meghaladja a 30 ezret, és 250-nél több benzinkútra szerelték fel.
Három évvel ezelőtt újra nagy fába vágta a fejszéjét. Elhatározta, hogy Magyarországon is megpróbálja bevezetni a gépjármű-üzemelést felügyelő rendszert. Mivel azonban nagy különbség van az európai (beleértve a magyar) – az autósok előbb tankolnak, azután fizetnek – és a török piac között (ott fordítva van), át kellett dolgozni a rendszert. Miközben kapcsolatba lépett a legnagyobb üzemanyag-forgalmazóval – a nevét a partner kérésére nem árulhatja el –, „magyarosították” a szoftvert. A réginek csak a negyede maradt. Az üzemanyag két tankolás közötti útját végigkövető rendszer – az e-petrol – közös használatára kizárólagos megállapodást írtak alá a hazai olajtársasággal, ezáltal szövetkeztek az üzemanyaggal való visszaélés visszaszorítására.
A feketegazdaság csökkentésére kialakított rendszer használója minden csepp üzemanyag útját végigkövetheti. Az alapcsomagban a 16 érzékelési lehetőségből hármat használnak. Ezzel a két tankolás közötti tanksapkanyitások száma, a megtett távolság, illetve a gépjármű működési ideje mérhető. A külföldi tapasztalatok szerint a megtakarítás akár 10-20 százalékos is lehet, a beszerelési idő pedig körülbelül fél óra járművenként. A Hyco Kft. piackutatása szerint a megkérdezettek közül szabálytalan tankolást feltételez a kiskereskedelmi vevők 42, a belső kutas vevők 24 százaléka. A forgalomtól nem függ lényegesen a megítélt lopások százalékos aránya: az átlagos feltételezett arány a kiskereskedelmi vásárlók esetében a forgalom 21, a belső kutasokéban 5,3 százalék. Jelenleg 60 kútnál üzemel a rendszer, számuk 2006 közepére várhatóan eléri a 200-250-et. „Reményeink szerint egy éven belül 18 ezer e-petrol rendszerrel felszerelt jármű közlekedik majd a magyarországi utakon” – mondja a cégvezető.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.