Távozik a Magyar ATV szakmai vezetője, Szabó Stein Imre - írja Népszabadság. A társaság alig három hónapja kinevezett vezérigazgató-helyettesének feladata volt a képernyőn mától látható új arculat kialakítása. A végeredményt az ATV vezetősége nem várta meg, szombaton bejelentették, hogy Szabó Stein szerződése január 3-án lejárt, és azt nem hosszabbítják meg. A társaság MTI-hez továbbított közleményében egyúttal köszönetet mondtak neki a csatorna megújult arculatának és január 9-től jelentkező új műsorainak előkészítésében végzett munkájáért.
Szabó Stein a lapnak nem kívánt nyilatkozni. Szombaton - az ATV közleménye alapján - a Magyar Hírlapban megjelent egy interjú Szabó Steinnel, de ebben nem utalt arra, hogy a szerződése lejárt. Az ATV-s feladatáról akkor azt mondta: "olyan embert kerestek, aki szakmailag rövid idő alatt el tud indítani egy televíziót, nem sokkal többért, mint ami eddig az ATV költségvetése volt. Úgy gondolom, ma ezen a piacon erre én vagyok képes" - közölte a korábban az RTL Klub kommunikációs igazgatójaként és szóvivőjeként, majd a Magyar Televízió film- és szórakoztató területének igazgatójaként dolgozó, amúgy író és Shakespeare-fordító Szabó Stein.
A Népszabadság szombati számában már utalt arra, hogy az ATV-ben feszültséget okozott Friderikusz Sándor érkezése, akinek külön kérése volt, hogy ne a szakmai vezető Szabó Stein, hanem közvetlenül a vezérigazgató alá tartozzon műsora. (Nol.hu)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.