Az olimpiai létesítmények a tervek szerint elkészültek és időben befejeződtek a szükséges infrastrukturális beruházások is. A fejlesztésekre az olaszok mintegy 15 milliárd dollárt költöttek el.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Koordinációs Küldöttsége már a november végi utolsó, a sorban tizedik látogatását követően elismerően nyugtázta a felkészültséget. Az ötkarikás játékokra 2500 sportolót, tízezer újságírót és egymillió nézőt várnak.
A 2006-os téli olimpiai játékok rendezési jogának elnyeréséért a végső győztes Torinó mellett Helsinki, Klagenfurt, Poprad, Sion, valamint Zakopane adott be pályázatot. A hat kandidáló város bemutatkozó előadása után a választási bizottság kettőt választott ki a végső megmérettetésre.
A svájci Sion és az olasz Torinó 36, illetve 53 szavazatot kapott. 1999. június 19-én Szöulban a NOB Torinót jelölte ki vendéglátó városnak. A szabályoknak megfelelően a NOB, a város és a nemzeti olimpia bizottság szerződéskötését követően megalakult a helyi olimpai szervezőbizottság, a TOROC, Valentino Castellani elnökletével.
A pályázat során meghatározott marketingbevételek a televíziós közvetítések jogdíjaiból, a NOB úgynevezett TOP VI. programjából, a helyi szponzorációs programból valamint a jegy- és a licence-bevételekből származnak. A NOB TOP programja a globális szponzoroktól származó bevételre épül, míg az olimpiai gazdálkodás négyéves ciklusokra tagolódik.
A már ismert adatokkal rendelkező Salt Lake City a nyári olimpiai játékokat vendégül látó Athénnel alkotott egy pénzügyi időszakot. A torinói és a pekingi olimpiák alkotják a 2005-2008-as elszámolási periódust.
A NOB-szerződéses partnerei ezen időszakok marketing programjaihoz kapcsolódhatnak, a szervezőbizottságokkal való pénzügyi elszámolás alapját pedig ezeknek a négyéves ciklusoknak az összesített bevételei jelentik. A helyi szervezőbizottság, az olimpiai család, valamint a NOB részesedik az ezekből befolyt milliárdokból.
A már hivatalos adatokkal rendelkező Salt Lake City téli olimpiai játékok 2,07 milliárd dollár marketing bevétellel zárultak. A tévéközvetítésekből 738 millió dollárt kasszíroztak. Ez az összeg az összbevételnek a 35,5 százaléka.
A TOP V. program 240 millió dollárral gazdagította a Salt Lake City nevéhez könyvelt tételt. Ezek azonban nem közvetlenül a várossal, hanem a Nemzetközi Olimpiai Biztossággal a négyéves ciklusra szerződött szponzori bevételekből származnak, és ennek kb. 40 százalékát osztotta ki a téli olimpiai játékok számlájára.
A Torinót is magába foglaló ciklus 11 szponzora eddig összesen 866 millió dolláros szerződéses állományt jelent, ennek a 40 százalékos megosztása 346 millió dollárral gyarapíthatja a TOROC-büdzsét a végelszámoláskor. Salt Lake City kiemelkedőt nyújtott a helyi szponzorok számára meghirdetett, úgynevezett OPUS-program bevételeiből.
A partnerek száma (53) jelentősen meghaladta a naganoi játékok szponzoraiét (26), de akár Athénét is (38). Csupán a helyi szponzori tételből 494 millió dollár a bevétel, ami ugyancsak túlszárnyalja Naganót (163 millió dollár), vagy akár Athént (302 millió dollár).
A jegyértékesítésből, a márkázott termékek és az érmék eladásából összesen 217 millió dollárral lehetett a végelszámolásnál kalkulálni. A felsorolt bevételek azonban természetszerűleg nem teljes egészében a helyi szervezőbizottság bevételei.
A jogtulajdonos NOB általában 67-33 százalékos arányban megosztja a játékok rendezésének biztosítására, valamint az olimpiai család tagjai (NOB saját szervezetének fenntartása, a nemzeti olimpiai bizottságok, a sportági szövetségek valamint a szolidaritási programnak a működtetésére) között.
Amennyiben a torinói-pekingi ciklus bevételei elérik az előző négy esztendő eredményeit – márpedig már a TOP VI. program bevételi 31 százalékkal magasabbak –, akkor Torino legalább 1,39 milliárd dolláros bevételre számíthat a NOB marketing programjának rá osztott részéből.
Egyelőre azonban beárnyékolja az előkészületeket a játékok iránti érdektelenség. Alig több mint 30 nappal az olimpiai előtt ugyanis több százezer jegyet nem sikerült értékesíteni. Jelenleg is lehet belépőket venni az összes eseményre és szállodai szobákat is találni még
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.