Az IMS Research szerint a dinamikus növekedést főként Nyugat-Európa és Kína egyre fokozódó igénye generálja. Az országok rangsorát 2010-ben Kína vezeti majd, ahol 3,58 millió otthonban lesz elérhető az IPTV-szolgáltatás.
Különösen nagy lökést adhat a megoldás terjedésének a 2008-as pekingi nyári olimpia, ahogyan Európában is látványos fejlődést várnak az internetes televíziózásban a júniusi, németországi labdarúgó-világbajnokságtól. Az IMS becslése szerint Nyugat-Európában 2010-re 12,9 millió otthonban lesz IPTV, ezzel a legfejlettebb régiónak számít majd a világon e tekintetben.
A legnagyobb magyar távközlési cégcsoport, a Magyar Telekomhoz tartozó T-Online már megkezdte IPTV-szolgáltatásának tesztelését. Simó György, a T-Online Rt. vezérigazgatója hétfőn jelentette be: ez év második felében elindítja a cég az internetalapú televíziós szolgáltatást (VG, 2006. február 28.). A szakember hangsúlyozta: előzetes felméréseik szerint a potenciális ügyfélkör százezerre tehető, noha az első időszakban várhatóan ennél kisebb lesz az érdeklődés. A digitális átállás előtt álló tévéspiacon nagy harc várható az egyes (földi, kábeles és műholdas sugárzást kínáló) platformok között. Magyarországon a kábelszolgáltatók digitális szolgáltatása érheti el várhatóan a legtöbb (mintegy kétmillió) háztartást az évtized végére az Informa Telecoms szerint. A cég szerint ADSL-vonalon érkező televíziókkal 2010-re lehet elérhető 94 ezer háztartás. Ez duplája a földfelszíni digitális tévézést igénybe vevők körének. Műholdon 253 ezer háztartásban élvezik majd a magasabb minőséget és számos interaktív lehetőséget kínáló újfajta tévézést.
Komoly versenytársa lehet az IPTV a kábelszolgáltatóknak Magyarországon, ahogyan már most is az néhány nyugat-európai országban – véli Szűcs László, az UPC szóvivője. Mint mondta: sok múlik az új, még nem teljesen kiforrott technológia tényleges megvalósításán. Szerinte a kábelesek kedvezőbb triple play-jel, azaz a digitális televízió, internet és telefon hármas szolgáltatással, valamint a gazdagabb tartalmat és a több kényelmet nyújtó, nagyobb tudású hálózataikkal versenyképesebbek maradhatnak riválisaiknál.
A technológia és a megoldás újszerűsége miatt nem megoldott a terület szabályozása. Az internetalapú műsorelosztás kapcsán az Országos Rádió- és Televíziótestület (ORTT) a Nemzeti Hírközlési Hatósággal (NHH) egyeztet. Simó György úgy véli: nem lenne jó, ha a szabályozók előre akarnának rendet tenni a piacon, hiszen a televíziózásban már van annyi szereplő, amely önmagában is garantálja a versenyt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.