Tavaly minden korábbinál nagyobb összeget, több mint 22 milliárd forintot költöttek el különböző produkciók készítésére itthon. Ez az összeg háromszor akkora, mint amennyiből 2004-ben forgattak. A legjobban, 9,6 milliárd forinttal – a külföldi produkciók kapcsán – a bérmunkára fordított összeg bővült. Tizenöt ilyen alkotás kapcsán 11,36 milliárdot hagytak Magyarországon, csak Steven Spielberg a 80 millió dollárba kerülő München című produkciójával hárommilliárd forintot költött el. Jelentős mértékben, közel kétmilliárddal emelkedett a magyar produkciók előállításának költsége is.
Az előző évek dinamikus növekedése után az idén is további bővülést remél a Nemzeti Filmiroda (NF), de mivel még csak a tervezés időszaka zajlik a piacon, így egyelőre nem látni pontosan az év alakulását – mondta el érdeklődésünkre Taba Miklós, az NF igazgatója. Ugyanakkor jelezte azt is, hogy a növekedést hátráltathatják, ha nem fejeződnek be az idén a nagy hazai filmstúdió-beruházások, és mint mondta, az is elképzelhető, hogy a kedvező magyar adózási feltételeket Csehország vagy esetleg Románia is átveszi. Márpedig a hazai bérfilmgyártás felfutása leginkább a 2004-ben életbe lépett filmtörvénynek köszönhető, amely húszszázalékos adókedvezményt nyújt az itt gyártó külföldi producereknek.
Kelet-Európa mindenesetre a filmgyártás új Mekkája lehet, visszaszorítva a hollywoodi álomgyárat. Az egyre színvonalasabb stúdiók, a bővülő kapacitások mellett a költségek továbbra is sokkal alacsonyabbak, mint az USA-ban, Kanadában vagy éppen Nyugat-Európában. Nem véletlen, hogy a régióban egyre kiélezettebb a verseny. Prága tapasztalatával és hatalmas kapacitásával, Bukarest pedig a megfelelő stúdiói mellett leginkább a magyarnál is olcsóbb munkaerejével kívánja megnyerni a filmjeik forgatását Hollywoodból Kelet-
Európába hozó producereket.
Az eredmény nem is marad el: a sztárrendező, Francis Ford Coppola legújabb filmjét (Youth Without Youth) éppen most forgatja Romániában és Bulgáriában, de Lengyelországnak sem kell megijednie, hogy kimarad a mozibizniszből: David Lynch ugyanis náluk választott helyszínt új alkotása, az Inland Em-pire elkészítéséhez.
Andy Vajna új filmje, a Szabadság, szerelem magyar–angol koprodukcióban készül. A munkálatok előreláthatólag kilenc hétig tartanak, a filmet a tervek szerint október 23-án mutathatják be. A történet 1956 októberében-novemberében játszódik párhuzamosan Budapesten és a melbourne-i olimpián.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.