BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Présben a forgalmazók

Augusztus elsejétől szerzői jogdíjat kell fizetni a merevlemezes asztali DVD-felvevők, a beépített merevlemezes televíziók és az új generációs, nagy tárolókapacitású (25 gigabyte) egyrétegű blu-ray lemezek után is – értesült a Világgazdaság. A lemezekre minden darab után 400 forintot, míg a DVD-felvevők esetében a tárolási kapacitástól függően 4, 5 és 7 ezer forintos szerzői jogdíjat kell fizetniük a forgalmazóknak. Mivel jelenleg a középkategóriás merevlemezes DVD-írók ára 60–70 ezer forint között van, egyes típusoknál a szerzői jogdíj bevezetése miatt akár 10 százalék körüli áremelkedéssel is járhat.

Európában példa nélküli, hogy szerzői jogdíjat vezessenek be ezekre a termékekre; próbálkozások ugyan vannak, de még egy országban sem lépett életbe ilyen rendelkezés – mondta el érdeklődésünkre Kalinovits Béla, a CD- és DVD-nagykereskedelemmel foglalkozó legnagyobb hazai társaságokat tömörítő Digitális Adathordozók Felhasználóinak Közhasznú Egyesülete elnöke. Nehezményezi azt is, hogy a korábban bevett gyakorlattól eltérően – amely szerint a szerzői jogdíjak megállapítása előtt konzultálnak a díjfizetésre kötelezettek, vagyis a forgalmazók képviselőivel – nem történt előzetes egyeztetés. A szervezet ezért minden lehetséges jogi és társadalmi lépést megtesz a helyzet rendezése érdekében. A jövő héten egyeztetnek a témában az ügyben érintett más szereplőkkel, így az Informatikai Érdekegyeztető Fórum és az Informatikai Vállalkozások Szövetsége képviselőivel is – mondta el Kalinovits Béla. Az ügyben megkerestük az Artisjust, azonban lapzártánkig nem sikerült elérni a téma illetékesét.

Megkezdődött a jelenlegi szerzői jogdíjrendszer európai szintű felülvizsgálata, amelynek során az Európai Bizottság egy hatástanulmányt végez, hogy megjelölhesse a legjobb irányt a fejlődéshez, figyelembe véve az alkotók és a jogosultak érdekeit, illetve az európai gazdaság hatékonyságának, versenyképességének fenntartását. A jelenlegi rendszer nagy hiányossága, hogy nem veszi figyelembe a konvergencia jelenségét. Az analóg környezetben született szerzői jogdíjak kezdetben kizárólag olyan berendezésekre vonatkoztak, amelyeknek mindössze másolási funkciójuk volt. A digitális, több célra használható eszközök megjelenésével azonban nem módosítottak a szabályozáson, ehelyett a korábban alkalmazott logikát terjesztették ki az új környezetre is. Így a szerzői jogvédelmet annak ellenére alkalmazzák ezekre a berendezésekre, hogy azok nem a védelem alatt álló munkák sokszorosítására készültek elsősorban.

Az EU belső piaci biztosa konzultációt kezdeményezett az ügyben, a tagállamok érintett felhasználói július 14-ig tehették meg észrevételeiket. A hazai felhasználók elfogadhatatlannak tartják a jelenlegi rendszert. VG

Az artisjus a díjbeszedő Nálunk

Az üres kazetták, CD-k, DVD-k, illetve egyéni adathordozók utáni jogdíjakat az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet, az Artisjus állapítja meg és szedi be.

A jogdíjak megállapítása a többi jogosult közös jogkezelő szervezeteivel egyetértésben történik. A jogdíjak és egyéb feltételek megállapításához jelenleg az oktatási és kulturális miniszter jóváhagyása szükséges.

A miniszter ezt megelőzően véleményt kér a jelentős felhasználóktól és a felhasználók érdek-képviseleti szervezeteitől.

A jogdíjak megállapítása a többi jogosult közös jogkezelő szervezeteivel egyetértésben történik. A jogdíjak és egyéb feltételek megállapításához jelenleg az oktatási és kulturális miniszter jóváhagyása szükséges.

A miniszter ezt megelőzően véleményt kér a jelentős felhasználóktól és a felhasználók érdek-képviseleti szervezeteitől.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.