BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elvárja az eredményt

Az elmúlt időszak egyik meghatározó eredménye, hogy jóval láthatóbbá vált mind a Budapest Bank, mind a GE Money márkanév a magyar piacon – vélekedik Mark Arnold, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója.
A bank – tette hozzá – a közelmúltban számos új, innovatív termékkel jelent meg a piacon: a lakossági oldalon ilyennek tekinthető az Adósságrendező, a Halló és Flexi hitel. A bank vállalati üzletágánál is komoly hangsúlyt fektetett az ügyfélkiszolgálás felgyorsítására, illetve javítására. Emellett új típusú faktoringszolgáltatásokkal, jelzálog-hitelezéssel és új üzleti kártyával jelent meg. Az új termékek bevezetése persze – mutat rá Mark Arnold – komoly befektetéseket is igényelt, hiszen a bank az elmúlt két év során hozzávetőlegesen 60 új konstrukcióval jelent meg a piacon.
A fejlesztések persze óhatatlanul meglátszottak a tavalyi eredményen: a fiókberuházások, illetve a békéscsabai bankműveleti központ létrehozása komoly költségtételt jelentett és a nyereség alakulására is kedvezőtlen hatást gyakorolt. Az idén az első fél évben viszont már az eredményeken is látszott a lendületes növekedés hatása: az adózott profit 22 százalékkal, 4,8 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbihoz mérten: a teljes betétállomány 38, a hitelállomány pedig ennél is dinamikusabban, 53 százalékkal nőtt.
Az új fiókokkal kapcsolatos eddigi tapasztalatok kissé vegyesek: a legtöbb új értékesítési egység gyorsan beváltotta a hozzá fűzött reményeket, néhány viszont egyelőre nem teljesít az eredetileg várt ütemben. Egy fiók teljesítményénél ugyanakkor – hangsúlyozza az elnök-vezérigazgató – az elhelyezkedésen kívül nagy szerepet játszik a menedzsment, illetve az alkalmazottak egyéni teljesítménye is.
Mark Arnold szerint a legnagyobb kihívást a magyar piacon a növekedés fenntartása jelenti: ez folytonos odafigyelést igényel, hiszen minden egyes ügyfélért minden egyes szereplőnek komoly erőfeszítéseket kell tennie. A következő időszakban ráadásul módosul a helyzet a magyar piacon: a kormány közelmúltban bejelentett intézkedései és a lassuló gazdasági növekedés hatására csökkenhet a lakosság hitelfelvételi kedve, vállalati oldalon pedig a beruházási programok leállítása hoz visszaesést. Viszont úgy véli, a magyar bankárok biztos teljesítményt nyújtanak. Ami a versenytársakat illeti: Mark Arnold szerint nem lehet csupán mérlegfőösszeg alapján egyértelműen megítélni, hogy kik a legjobbak, hiszen mindenki más-más területekre összpontosít.
Mark Arnold szerint a legfőbb feladat, ami előtte, illetve a bank előtt áll, az az ügyfélkiszolgálás további javítása. Arra kell koncentrálni – teszi hozzá –, hogy kiderüljön, mit is szeretne az ügyfél, és ez mind a lakossági, mind a vállalati banki oldalon igaz. Nagy a jelentősége – hangsúlyozza – az ügyfélkiszolgálás gyorsaságának is: a most hetekben mérhető átfutási időket napokra kell szűkíteni annak érdekében, hogy az ügyfél elégedett legyen. A következő néhány év komoly kihívást jelent számára és a Budapest Banknak egyaránt: szűkös két-három év jön, az emelkedő adóterhek miatt a hitelezés lassul, az ügyfelek pénzügyi helyzete nyilvánvalóan romlik majd. A banknak ebben a kedvezőtlen helyzetben is hozni kell az elvárt eredményt. A GE-nek mint tulajdonosnak – mutat rá az elnök-vezérigazgató – nyilván az az alapvető érdeke, hogy leányvállalatai minél jobb eredményeket produkáljanak. Viszont GE Money-hoz tartozó Budapest Banknak az ügyfelek igényeire is megfelelő válaszokat kell adnia, hiszen csak így lehet hozni az elvárt eredményt. Ezért – szögezi le Mark Arnold – egyszerre szükséges szem előtt tartani, hogy mit vár a piac és mit a részvényes, illetve a tulajdonos, ám e két követelményt jól el kell tudni választani egymástól. BM

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.