BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fejlesztőcsoport a GE-nél

A GE Hungary Zrt. egy lámpatestfejlesztő csoportot állít fel Nagykanizsán, amellyel a világcég a negyedik területen indít k+f tevékenységet Magyarországon – közölte lapunknak adott exkluzív nyilatkozatában Szini István, a GE magyarországi vezető képviselője, a GE Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke. A fejlesztőcsoport létrehozását az indokolta, hogy a GE a fényforrások mellett a lámpatestek gyártását is megkezdi Magyarországon, és 150 munkatárssal növeli a nagykanizsai gyár létszámát. Ezzel a kormány által indított Szemünk fénye programba bekapcsolódó közintézmények a cég Magyarországon fejlesztett és gyártott termékeit használhatják majd fel világítási rendszerük korszerűsítésére és energiafogyasztásuk mérséklésére.

A fényforrások és az egészségügy területén a GE már évekkel ezelőtt önálló fejlesztési részleget állított fel Magyarországon, majd a multinacionális vállalat magyarországi k+f tevékenysége tovább bővült, miután ez év elején szerződést írt alá a víztisztítási technológiák gyártásával foglalkozó Zenon csoport megvásárlásáról. A Zenon három éve maga is felállított egy fejlesztőközpontot Tatabányán, amely a cég többi részlegével – köztük magyarországi üzemével – együtt a GE tulajdonába ment át. Ezekhez jön most a lámpatestgyártás, ahol az iskolai világítás-korszerűsítési programhoz csatlakozó intézmények gyors kiszolgálása érdekében indítja el a magyarországi termelő-fejlesztő tevékenységét a GE.

Annak érdekében, hogy a programhoz csatlakozó intézményeknél a kivitelezés és a finanszírozás egységes rendszerben történjen, a kormány 2005 őszén közbeszerzési pályázatot hirdetett meg, amelyet a Caminus Zrt., az OTP Bank Nyrt., a GE Hungary Zrt., a Viessmann Kft. és a Rátherm Kft. konzorciuma nyert meg. A közoktatási intézmények fenntartói közbeszerzési eljárás nélkül köthetnek megállapodást világítási rendszerük korszerűsítésére a konzorciummal, miközben az – a Világbank csoporthoz tartozó International Finance Corporation garanciavállalása mellett – kedvezményes hitelt kínálva a finanszírozásban is segítséget ajánl a fejlesztésekhez.

Az Oktatási Minisztérium szerint az elmúlt másfél évtizedben a hazai közoktatási intézmények alig 41 százalékában hajtottak végre világítás-korszerűsítési fejlesztést, s az iskoláknak 30-80 milliárd forintot kellene felújításokra fordítaniuk. Ugyanakkor a fejlesztések eredményeképpen 35 százalékkal csökkenhet az intézmények energiafogyasztása, amely a 15 év alatt 200 milliárd forint megtakarítást tenne lehetővé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.