Nagy csapás a biztosítóknak az elemi kár!
Világszerte növekedett a természeti katasztrófák száma, ennek eredményeképp a külföldi biztosítók kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy az ilyen nagy kockázatokat amennyire csak lehet visszaszorítsák. Bár Magyarországon még nem annyira jellemzőek a természet álatl okozott káresemények, mint például az Egyesült Államokban, azonban itthon is egyre növekő tendenciákra kell számítani.
A lakásbiztosítások esetében például az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-nél bejelentett elemi károk éves darabszáma tavaly már jócskán meghaladta a 30 ezret, a kifizetett károk összege több mint egymilliárd forintot tett ki, és az eddigi tendenciák alapján a társaság évente legalább 100 millió forintos növekedésre számít.
Az Allianz adatai alapján a legnagyobb növekedés az árvízkárokban volt tapasztalható, az elmúlt három évben ugyanis mintegy ötszörösére nőtt a bejelntések száma. A nagyob biztosítók ügyfelei egyébként védettnek tekinthetők a katasztrófakárok ellen, hiszen a biztosítási szerződésekben alapszolgáltatásként szerepelnek a természet által előidézett kockázatok. VGO


