BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túl a 2000. viharkár-bejelentésen az Aegon

Az augusztus 20-i viharral kapcsolatos kárbejelentések száma hétfő délig elérte a 2100-at az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt.-nél. A kárbejelentések száma lassan stabilizálódik az ügyfélszolgálat tapasztalatai szerint.
Az eddig beérkezett kárbejelentések mintegy 60 százaléka budapesti. A becsült kár értéke mintegy 200 millió forint.
A kárigények 80 százalékát a biztosítónál már feldolgozták, és sok károsult már hozzá is jutott a kártérítéshez. A bejelentett károk 22 százalékát a biztosító telefonos bejelentés alapján regisztrálta, ezeket már rendezték is.
A lakáskároknál továbbra is épület beázások, a vihar által elsodort cserepek, kitört ablakok, elöntött pincék, valamint a kidőlt fák által okozott épületrongálási károk, és a villámcsapás okozta elektromos meghibásodások a legjellemzőbbek. Ezekre lakás- vagy társasház-biztosítás alapján igényelhető kártérítés.
Nagy számban érkeznek kárbejelentések az AEGON Magyarországhoz megrongálódott gépkocsikkal kapcsolatosan is.
Ezek rendezése a casco biztosítás alapján történik. A személyi sérülésekre több alapon is lehet kártérítést kérni. Főként az élet- és balesetbiztosítások jönnek szóba, de egyes lakásbiztosítások is tartalmaznak személyi sérülésre vonatkozó kártérítési lehetőséget. Továbbá számos bankkártya tartalmaz biztosítást - hívja fel a figyelmet az AEGON Magyarország. (MTI Eco)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.