Átadták a Győr–Szombathely távvezetéket
Közel 14 milliárd forintos költséggel elkészült a Győr – Szombathely 400 kilovoltos távvezeték, valamint ehhez kapcsolódóan a szombathelyi alállomás, melyek hivatalos átadására csütörtökön került sor. Tombor Antal, a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt. vezérigazgatója szerint az új távvezeték és alállomás segítségével a magyar oldalon 400 megawattal növekszik az északi (szlovák) határkeresztező kapacitás, valamint lényegesen javul a térség energiaellátásának biztonsága.
A két év alatt elkészült új távvezeték 90 kilométer hosszú és a kapcsolódó berendezésekkel együtt a jelenlegi csúcstechnikát képviseli, valamint az egész beruházás során kiemelt figyelmet fordítottak a környezetvédelemre is. Az eredeti határidőnél hamarabb készült el ez a beruházás, melynek segítségével lényegesen javul a nyugat-magyarországi térség energiaellátásának biztonsága – mondta Kocsis István, a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. vezérigazgatója az avatáson, majd hozzátette: középtávú céljuk, hogy az MVM vállalatcsoport értékét megkétszerezzék, így a jelenleginél sokkal nagyobb piaci értékkel vághatnak neki a cégcsoport majdani tőzsdei bevezetésnek.
A Mavir azzal, hogy az év elején az eddigi független rendszerirányítóból hálózati rendszerirányítóvá változott egyben a nagyfeszültségű alaphálózat tulajdonosává is vált, vagyis a hálózatfejlesztés is a feladatai közé került. Tari Gábor hálózati igazgató szerint ennek keretében az egyik leglényegesebb alapfeladatuk a hálózati ellátás biztonságának szinten tartása, illetve fejlesztése. Nehezíti a helyzetet, hogy az alállomások és távvezetékek egy része rendkívül elavult, éppen ezért terveik szerint 2010-12-re az összes ilyen régi, még fel nem újított alállomást és távvezetéket korszerűsítik. Ennek a munkának a forrásigénye évi 9-10 milliárd forint. Ezzel együtt fejleszteni is kell a hálózatot.
Ezek a munkák részben a határkeresztező, részben a belső hálózat fejlesztését jelentik. A most átadott távvezeték Nyugat-Magyarország ellátását fogja javítani. Ennek szerves folytatása lesz egy hurokzáró vezeték elkészítése Szombathelyről Hévíz irányába. Nagyon lényeges az is, hogy a szombathelyi bővítés lehetőséget adhat majd egy Graz felé menő osztrák kapcsolat létrehozására is, de ehhez az osztrák oldalon még számos bővítést kell elvégezni. Mayer György


