Átalakult az MVM Zrt.
A közüzemi áram-nagykereskedelem saját lábra állításával egyidejűleg maga a villamos művek belső szervezete is átalakult. Az eddigi hagyományos vállalati forma helyét néhány napja üzletágak vették át. Ezeket ugyanazok a vezetők irányítják vezérigazgató-helyettesi rangban, akik előzőleg igazgatóként feleltek a területekért – válaszolt lapunknak Tringer Ágoston, az MVM kommunikációs osztályának vezetője. Így Kocsis István vezérigazgatónak eddigi egy közvetlen alárendeltje – Gerse Károly – mellett mostantól négy további helyettese van. A divíziók kialakításával megszűnik az MVM-nél két vezetői szint, ami a korábbinál átláthatóbb és egyszerűbb vállalatirányítást ígér.
Az MVM VK nagykereskedő kezébe került Magyarország közüzemi villamosenergia-ellátása. Az anyacég már rá ruházta a hazai áramellátás közüzemi nagykereskedelmi alapját jelentő szerződéseket. A társaságot kiemelt tagvállalatának tekinti, a Paksi Atomerőmű Zrt.-hez és a Mavir Zrt.-hez hasonlóan. Az MVM VK árbevétele éves szinten várhatóan eléri a 300 milliárd forintot, árbevétel-arányos nyereségét pedig 0,5–20 százalékra várja Mártha Imre vezérigazgató.
Az átalakulások kapcsán az MVM Zrt. közleményt adott ki, amely emlékeztet: a csoportnál kialakított új, középtávú üzleti stratégia már annak figyelembevételével és azzal összhangban készült, hogy az Országgyűlés által meghozott törvények és kormányhatározatok kijelölték a nemzeti áramtársaság-csoport működésének fő kereteit. E stratégia alapozta meg a közüzemi villamosenergia-nagykereskedelem mint engedélyesi tevékenység leválasztását is az MVM Zrt. szervezetéről.
A Mavir és a VK kiszervezésével, valamint a holdingforma létrehozatalával az MVM Zrt. a 2007. július 31-i határidő előtt csaknem egy évvel teljesíti a legszigorúbban értelmezett tevékenységszétválasztási európai uniós normákat – jelentette ki Kocsis István vezérigazgató a cég közleményében. BHL


