Számos ausztrál pincészettel és borféleséggel ismerkedhetnek meg a látogatók a szeptemberi budapesti fesztiválon. Az idén a szigetország lesz a rendezvény díszvendége. Az unió által elhatározott, termeléscsökkentő európai borreform árnyékában fontosak lehetnek az ausztrál piaci módszerek és tapasztalatok, hiszen az ottani szőlőterület nagysága nőtt, az export pedig robbanásszerűen bővült az elmúlt években.
A szakértők szerint az ausztrál sikerek hátterében elsősorban az a hosszú távú stratégia áll, amelyet az ágazat és az állam képviselői dolgoztak ki. A statisztikák azt mutatják, hogy 1981-ben az ausztrál borimport még meghaladta a kivitelt, mára pedig már az export értéke megközelíti a 3 milliárd dollárt. Ebben szerepet játszik a közös marketingtevékenység és az új borászati technológiák alkalmazása is. Elsőkként ők vezették be a számítógép által vezérelt, hűthető és nyomásszabályozással ellátott rozsdamentes acéltartályokat, vagy a parafa dugót helyettesítő csavarzárat. A szőlőterület az 1990-ben regisztrált 60 ezerről mintegy 170 ezer hektárra nőtt, az éves bortermés pedig elérte a 11 millió hektolitert 2005-re. Ezzel Ausztrália nemzetközi bornagyhatalommá vált.
Az ausztrál borászatok kezdeti sikereiket chardonnay-ikkal aratták, de a fogyasztó eszébe mégsem ezek jutnak először, hanem a fogalommá vált shirah. Ez számít Ausztrália „zászlós” vörösborának, amelyet ma már a legnagyobb területen termesztenek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.