Az idén emelkednek a szőlőátvételi árak
A betakarítás a korai fajtákkal (csabagyöngye, irsai olivér) már megkezdődött, de a fő szüreti időszak természetesen szeptembertől indul. Általános tapasztalat, hogy most nincsenek a pincékben a korábbi évekből származó jelentős készletek, ezért a gazdálkodók a termésért többet kaphatnak. A fehér szőlő felvásárlási ára kilogrammonként 45 forinttól indul, a jobb és kurrens fajtákért pedig 60-90 forintot is megadnak. Ez legalább öt-tíz százalékos áremelkedést jelent tavalyhoz képest.
Az éles kereskedelmi verseny miatt ugyanakkor az valószínűsíthető, hogy a pincészetek a borárakban nem érvényesíthetik az önköltség-növekedést – mondta Horváth Csaba. Ez már most feszültséget gerjeszt az ágazatban. Más szakértők szerint gondot okoz az is, hogy a borászatoknak komoly polcpénzt kell fizetniük a kereskedőknek, és továbbra is jelentős a számla nélkül forgalmazott borok menynyisége. Ez utóbbi aránya – vélik ágazati elemzők – ma a 30-40 százalékot is elérheti, ez pedig tízmilliárdos nagyságrendű kárt okozhat a költségvetésnek és a legális ágazati szereplőknek.
Az idén várható, 3,5 millió hektoliteres bortermésből egyébként 3 millió találhat gazdára a hazai piacon, a többit exportálhatják a vállalkozások. A HNT főtitkára közölte: a kormányzati megszorító intézkedések miatt az valószínűsíthető, hogy a fogyasztás továbbra is az olcsóbb borkategóriák felé tolódik el. Nem várható bővülés a külföldi értékesítésben sem, mivel a piaci lehetőségek szűkek. Az előrelépést akadályozza, hogy az idén nem képződött marketingre használható pénzalap, mert a szabályozási viták nyomán az ágazati szereplők nem fizették meg a forgalomba hozatali járulékot. A 590 ezer hektoliteres tavalyi kiviteli teljesítménnyel a borszektor minden idők legroszszabb exporteredményét érte el, és az idén további csökkenés valószínűsíthető.


