Csökkenő árak
Hatékonyság. Öldöklő árverseny zajlik a csomagolóanyag-gyártó cégek között; Magyarország uniós csatlakozását követően a piac még nyitottabbá vált – hangsúlyozta Bodrogi József, a Halaspack Csomagolóanyag Bt. vezérigazgatója. Ennek alátámasztására elmondta, hogy a társaság az elmúlt három esztendőben évente tíz százalékot meghaladó mértékben növelte termelési volumenét, ugyanakkor 2004-ben és 2005-ben az árszínvonal tíz százalékkal esett. A nehézségeket növelte, hogy az importalapanyagok ára – a cég a felhasznált anyagok kilencven százalékát külföldről szerzi be – az év elején tonnánként ötven euróval emelkedett. Ezt a második negyedévtől kezdve próbálták áthárítani a megrendelőikre, de ez csak részben sikerült. A forint gyengülése miatt – azoknál a vevőiknél, amelyekkel nem euróelszámolású szerződésük van – az utolsó negyedben az árváltozást érvényesíteni kell.
A nehéz piaci helyzet azt eredményezte, hogy a korábbi évekhez képest csökkenő eredményt könyvelhet el a Halaspack. A vezérigazgató kiemelte: a talpon maradást segítette, hogy a kiskunhalasi gyár egy multinacionális vállalat, a német Kunert csoport kebelébe tartozik, s az ebből fakadó előnyöket ki tudják használni. A Kunert csoportnak világszerte tizennégy üzeme van, a legtöbb Nyugat-Európában, a kelet-európai régióban a német vállalatnak csak Magyarországon és a szlovákiai Rózsahegyen van gyára. Emellett vevőiknek igyekeznek magasabb szintű szolgáltatást nyújtani, s még hatékonyabban termelni. A cég külpiacainak átstrukturálására készül a következő időszakban, s a kivitel túlsúlya a délkelet-európai térség országaiba – Románia, Bulgária, Szerbia – tevődhet át. Ezekbe az országokba irányuló exortot segítheti, ha felveszik őket az Európai Unióba.
A csökkenő nyereség ellenére a cég még az idén egy második élvédőgyártó gépsort is üzembe állít. A berendezés a tulajdonos németországi gyárából érkezik majd a kiskunhalasi üzembe. VG


