BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Imperial: „egykezes” disztribúció

Dohánypiac. A magyarországi dohánytermékek piacának harmadik legnagyobb szereplője, a debreceni Imperial Tobacco Magyarország Kft. termékeinek disztribúcióját a jelenlegi három nagykereskedő helyett 2007. február 1-je után kizárólag a Vimpex Dohányforgalmazó Kft. végzi. A Pest megye keleti részét, valamint Nógrád, Szolnok, Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megyét ellátó társaság ügyvezető igazgatója, Vu Quy Duong a Világgazdaságnak elmondta, a piac átvételét két lépcsőben hajtják végre: november elsejétől a Dunántúlon is terjesztik az Imperial Kft. termékeit. Emellett nagy értékű és kis térfogatú cikkeket – rágógumi, borotva, szeszes italok, kávé – is szállítanak a kiskereskedőknek, és tervezik a terméklista szélesítését is. Így például a pipától a szivartartó humidorokig, főleg a trafikok kínálatába tartozó áruk bővítik majd a 120 fős Vimpex kínálatát. A tevékenységi kör bővülése azt is jelenti, hogy meg kell háromszorozni a jelenlegi gépkocsiállományt, ezért mintegy 100 kishaszonjárművet vásárol a társaság a közeljövőben.

Az 1991-ben dohány-nagykereskedelemre alakult Vimpex Kft. az első években a British American Tobacco (BAT) Hungary pécsi, a Philip Morris egri, valamint a Reemtsma debreceni gyárával is szerződéses kapcsolatban állt. Később azonban a BAT, majd a Philip Morris is saját kezébe vette a termékdisztribúciót. A Vimpex pedig azzal bővítette tevékenységét, hogy megvásárolta az egykori Budapesti Kőolajipari Gépgyár 46 ezer négyzetméteres területét a Gyömrői úton, ahol mintegy kétmilliárd forint ráfordításával az elmúlt év októberében megnyitotta a Sárkány Centert. A több mint 450 bolttal működő üzletközpont abban különbözik az ismert „kínai” piacoktól, hogy fedett, és leginkább az isztambuli bazárhoz hasonlít: a belül kialakított utcákat zárható, 7–14 négyzetméteres boltok határolják, s a leggyakoribb árucikk a ruha, cipő, parfüm. Emellett más épületekben 50-60 négyzetméteres üzletek – világítási szaküzlet, divatáru-, játékbolt – is működnek. Az ötszáz gépkocsi befogadására alkalmas gyárudvar egyik épületében pedig egy 1500 négyzetméteres Reál élelmiszer-áruház nyílt.

A Reemtsma felvásárlását követően az Imperial Tobacco csoport 2004 májusában bezárta magyarországi, szlovéniai és szlovákiai dohánygyárait és Debrecenben működő filtergyártó üzemét. Folytatta ugyanakkor márkáinak értékesítését és marketingtevékenységét Magyarországon, így az Imperial Tobacco Magyarország Kft. már nem gyártóként, hanem bejegyzett kereskedőként működik. A cég értékesítési számai azt mutatják, hogy tavalyhoz képest az idén megerősödött a legális cigarettapiac, főként a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága erőfeszítéseinek köszönhetően – mondta el Komoróczki István, a társaság vállalati kapcsolatainak igazgatója. A vámhatóság határ menti ellenőrző akcióinak fenntartása és a kiegyensúlyozott adópolitika egyaránt szükséges a legális piac további erősödéséhez, és megvédhetik a kormányzat tervezett adóbevételeit – tette hozzá Komoróczki István. A szeptemberi jövedékiadó-emelés utáni új árakról, illetve az árképzésről nem nyilatkoztak a cégnél.

A magyar cigarettapiac nagyobb szereplői igyekeznek saját maguk megoldani a termékek szétosztását. A legjelentősebb hazai dohánycégnek számító BAT termékeinek disztribúciójáról 2001 őszétől a vállalat maga gondoskodik – mondta el Bede Rita, a társaság kommunikációs igazgatója. A cég mérései szerint is kedvező tendenciák mutatkoznak az idén a magyar cigarettapiacon, folyamatosan csökken az illegális értékesítés részesedése. A BAT adatai szerint tavaly szeptemberben még 22 százalékos volt az illegális piac részesedése, az idén januárra ez 19, júliusra pedig 11 százalékra csökkent. Ebben a vámhatóságok következetes tevékenysége mellett szerepet játszott a kormány visszafogott jövedékiadó-politikája is. E hatásoknak köszönhetően jelenleg a piac stabilabb, mint az elmúlt években; az idén eddig 5,9 százalékos bővülést tapasztaltak az értékesített mennyiségben. Az 5,7 százalékos jövedékiadó-emelkedés miatt a hónap elejétől nőnek a cég alsó és közepes árkategóriás termékeinek árai, a prémium szegmensben ugyanakkor nem lesz változás. Az új árak kialakításánál arra törekedtek, hogy megőrizzék a gyártás és jövedelmezőség stabilitását és az árkategóriák közötti különbséget.

A Continental Dohányipari Zrt. termékeinek országos disztribúcióját a társaság tulajdonosi köréhez tartozó, nagykereskedelemmel foglalkozó Tabán Trafik Zrt. végzi – közölte érdeklődésünkre Sánta János, a dohánycég elnöke. A magyar tulajdonban lévő társaság termékei a cég sátoraljaújhelyi gyárában készülnek, ahol közel 200 főt foglalkoztatnak. A tavalyi sikeres év után az idén valamivel kisebb bevétellel számolnak a csoportnál, részben az alsóbb kategóriás cigaretták piacán kibontakozott árháború miatt. A jövedéki adó növelése miatt a társaságnál szeptembertől áremelésre kényszerültek, a fogyasztók ennek hatását a kiskereskedőknél lévő készletek miatt néhány hét múlva érzékelik majd. A mennyiséget tekintve ugyanakkor nyolc-tíz százalékos gyarapodást tapasztalnak, ebben szerepet játszik az illegális cigarettapiac csökkenése a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága szigorúbb ellenőrzésének köszönhetően.

A viszonylag nyugodtabb első fél év után május végén pezsdült meg a hazai cigarettapiac, élénk ármozgások kezdődtek a középáras cigaretták kategóriájában, amelyek árháborúval fenyegettek a legnagyobb szereplők között, végül azonban sikerült megőrizni az egyensúlyt. A hazai dohánypiac tavaly még nem stabilizálódott, a legális értékesítés csökkenése folytatódott (a 2004-es 14,8 milliárd szál után a múlt évben 13,5 milliárd szál cigarettát adtak el), igaz, már nem olyan ütemben, mint 2004-ben. Ebben szerepet játszott, hogy 2005-ben a szokásos áremeléseken túl nem volt rendkívüli jövedékiadó-emelés, valamint a vámosok a korábbinál hatékonyabban tevékenykedtek. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.