Kerekedik a Tantusz
Vezetékestelefon- és kábelpiaci keresővel bővült a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tantusz portálja – jelentette be Pataki Dániel, a szervezet elnöke. Ezzel a lépéssel majdnem teljessé válhatott a hazai hírközlési piacot bemutató internetes oldal. A site-on a piachoz kapcsolható valamennyi fontos szolgáltatás megjelent már, de a kábelpiaci ablakban még korlátozott a keresési lehetőség – hívta fel a figyelmet Juhász Károly, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője.
A magyarországi hírközlési szolgáltatások tarifa-összehasonlító portálját a múlt év novemberében vezette be a hatóság, elsőként annak a hazai mobilpiacra vonatkozó fejezetét. Ezt az ablakot azóta egymillióan nyitották ki, összességében pedig kétmillióan voltak kíváncsiak a tavasz óta a széles sávú, valamint a nyár eleje óta a roamingdíj-csomagok kereső szolgáltatásával bővülő internetes lapra. Utóbbit – vagyis a külföldi mobiltarifákat – Magyarország az Európai Unión belül az elsők között tette összehasonlíthatóvá, sőt a rendszer egyedüliként rögzíti a harmadik országba irányuló hívásdíjakat is. A szélessávú-szolgáltatások pedig technológiasemlegesen mutatják meg a potenciális ügyfél számára adódó lehetőségeket, beleértve a kábel- vagy a mobilinternetes díjakat.
A rendszer fejlesztőinek az eddigi legnagyobb kihívást a vezetékestelefon-szolgáltatások tarifa-összehasonlítási feladata jelentette, mert minden korábbinál összetettebb, és több szolgáltató ajánlatát tartalmazza. Képes külön kezelni az analóg és a digitális, valamint a lakossági és üzleti díjcsomagokat. A program a mobilos összehasonlító ablakhoz hasonlóan az előfizetők telefonálási szokásai alapján végez költségbecslést és keresi meg a bevitt adatok alapján a legalacsonyabb díjú csomagokat.
A szolgáltatók számát tekintve még a vezetékesénél is szélesebb körből válogathatnak az érdeklődők a kábelpiaci ablakban. Ennek azonban még nagy hiányossága, hogy egyelőre csak az adott földrajzi területen elérhető szolgáltatók neve kereshető. A rendszer a díjcsomagokat csak egy későbbi időpontban teszi elérhetővé, de már ma is jelzi az adott térségben hozzáférhető digitális műholdas szolgáltatókat.
Mind jobban terjed Magyarországon is az egy előfizetésben kínált telefon-, internet-, netán kábelszolgáltatás, a hatóságnak ezzel kapcsolatban is vannak „tantuszos” ötletei, de mint az NHH elnöke fogalmazott: hogy mikor, az a jövő zenéje.
A tarifakereső site-ra eddig a hatóság 17 millió forintot költött, éves fenntartási költsége egymillió forintba kerül.


