Még 28 milliárd forintos a keret
A Sikeres Magyarországért agrárfejlesztési hitelprogram 40 milliárd forintos keretéből – a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) legfrissebb adatai szerint – még közel 28 milliárd forintnyi szabad. Pedig ez az egyedüli olyan vállalkozási hitel a piacon, amely a kis- és középvállalkozások (kkv-k) mezőgazdasági és feldolgozóipari célú beruházásaihoz kínál kedvező feltételű finanszírozást. A konstrukció feltételei a három alprogram – agrárberuházási, agrár-feldolgozóipari, fiatal agrárvállalkozói hitel – függvényében változnak.
A program hosszú lejáratú forrásokkal finanszírozza a versenyképességet, a minőségi termelést középpontba állító, agrártermékek előállításával, azon termékekhez kapcsolódó szolgáltatások végzésével, saját termelésű produktumok feldolgozásával foglalkozó, magyarországi székhelyű kis- és középvállalatok mezőgazdasági célú beruházásait (a korszerűsítést is), illetve fiatal mezőgazdasági termelők tevékenységének a megkezdését. A hitel összege agrárberuházásoknál ötmilliótól legfeljebb 400 millió, termelői szerveződések, integrátorok esetében pedig 750 millió forintig terjed. Agrár-feldolgozóipari hitelnél a kölcsön mértéke 5–300 millió, míg fiatal agrárvállalkozók beruházásainál 5–50 millió forint közötti lehet.
A konstrukciót mezőgazdasági termékek előállításával, feldolgozásával és értékesítésével foglalkozó mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozások vehetik igénybe. Feltétele, hogy a kérelmezőt nyilvántartásba vegye a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.
A kedvezményes kamatozású, forintban igényelhető hitel egyrészt mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódó ingatlan építésére, megvásárlására, korszerűsítésére, felújítására, másrészt új gépek, berendezések, felszerelések és – az immateriális javak közül – szoftverek vásárlására használható fel. Az Európai Unió illetékes hatóságának jóváhagyását követően az Avop- vagy az NVT-pályázatokhoz kapcsolódóan is lehet igényelni.
A hitelkérelmet a programban részt vevő bankokhoz, az 50 millió forint összeget meghaladó kérelmet pedig közvetlenül az MFB Rt.-hez lehet, illetve kell benyújtani. A kérelmeket csak abban az esetben fogadják be a bankok, ha a területileg illetékes FM Hivatal a záradékolta azokat.
A hitelprogram részletes tájékoztatója, a segédletek és egyéb kapcsolódó dokumentumok letölthetők az MFB honlapjáról (www.mfb.hu). A konstrukcióval kapcsolatos további információ a Magyar Fejlesztési Bank információs vonalán (06-40-555-555 vagy 06-40-466-682) kapható. Bővebb felvilágosítás személyesen a bank székházában vagy a megyei képviseleti irodákban kérhető. MK
Az alprogramjainak kondíciói
(agrárfejlesztési hitelprogram)I. Agrárberuházási hitel
– hitelösszeg: 5–400 millió, termelői szerveződések, integrátorok esetében 750 millió forint,
– saját erő*: a beruházás bekerülési értékének 20 százaléka,
– kamat: háromhavi Euribor + legfeljebb 4 százalék/év,
– lejárat: legfeljebb 15 év, maximum két év türelmi idővel.
II. Agrár-feldolgozóipari hitel
– hitelösszeg: 5–300 millió forint,
– saját erő*: a beruházás bekerülési értékének 20 százaléka,
– kamat: háromhavi Euribor + legfeljebb 4 százalék/év,
– lejárat: legfeljebb 15 év, maximum két év türelmi idővel.
III. Fiatal agrárvállalkozói hitel
– hitelösszeg: 5–50 millió forint,
– saját erő*: a beruházás bekerülési értékének 15 százaléka,
– kamat: háromhavi Euribor + legfeljebb 3,75 százalék/év,
– lejárat: legfeljebb 15 év, maximum két év türelmi idővel.
* A saját erőbe nem számítható be az államháztartás más alrendszereiből vagy közösségi forrásból kapott támogatás.
I. Agrárberuházási hitel
– hitelösszeg: 5–400 millió, termelői szerveződések, integrátorok esetében 750 millió forint,
– saját erő*: a beruházás bekerülési értékének 20 százaléka,
– kamat: háromhavi Euribor + legfeljebb 4 százalék/év,
– lejárat: legfeljebb 15 év, maximum két év türelmi idővel.
II. Agrár-feldolgozóipari hitel
– hitelösszeg: 5–300 millió forint,
– saját erő*: a beruházás bekerülési értékének 20 százaléka,
– kamat: háromhavi Euribor + legfeljebb 4 százalék/év,
– lejárat: legfeljebb 15 év, maximum két év türelmi idővel.
III. Fiatal agrárvállalkozói hitel
– hitelösszeg: 5–50 millió forint,
– saját erő*: a beruházás bekerülési értékének 15 százaléka,
– kamat: háromhavi Euribor + legfeljebb 3,75 százalék/év,
– lejárat: legfeljebb 15 év, maximum két év türelmi idővel.
* A saját erőbe nem számítható be az államháztartás más alrendszereiből vagy közösségi forrásból kapott támogatás.-->


