BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megint bajok vannak a Windows Vista körül - újabb késés jöhet

Nem lehet kizárni, hogy Európában még később kerül majd piacra a Windows operációs rendszer legújabb verziója, a Vista – jelentette be a Microsoft. Az ok az Európai Bizottsággal folyó versenyjogi vita elhúzódása. Neelie Kroes versenyjogi biztos még márciusban írt levelet Steve Ballmernek, a Microsoft vezérigazgatójának, amelyben arra figyelmeztette, hogy a Vistával kapcsolatban éppen azok a versenyjogi aggályok merülhetnek fel, mint az operációs rendszer korábbi verzióival. A cég tegnapi közleménye szerint ezen után átalakításokat hajtott végre a Vistán, de még nem tudja, miként fogadja ezeket Brüsszel. Egyes elemzők szerint azonban valójában inkább arról van szó, hogy a redmondi szoftveróriás a késéssel való fenyegetést is valójában a Bizottságra való nyomás fokozásaként eszközeként próbálja felhasználni. Egy bizottsági szóvivő máris visszautasította, hogy Brüsszelt tegyék felelőssé a késésért. (Reuters, The New York Times)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.