"Nehéz időszak jön, nagyon nehéz"
Eltűnt az újságosstandokról a 2004 áprilisában újraindított Reform című újság, a kiadó augusztus 3-a óta határozatlan időre szünetelteti a kiadást - írja az eMasa. Vitézy Zsófia lapigazgató és főszerkesztő elmondta: nincs szó megszűnésről, a lap csak szünetel. Mint mondta: cég viszont nem szűnt meg, a kiadási jog sem, így továbbra is van munka, persze kizárólag adminisztrációs jellegű.
A lap utolsó számában a szerkesztőség elbúcsúzott, de a szüneteltetést nem indokolták, és az eMasa internetes lapnak azt sem erősítették meg, hogy anyagi okok állnak a döntés mögött. „Mit is mondhatnék? Nehéz időszak jön, nagyon nehéz. Mégis, arra kérem Önöket, soha ne adják fel meggyőződésüket, ne áldozzák fel álmaikat, ne veszítsék el valódi értékeiket. Eljön még a békesség, a nyugalom, a megértés ideje. Eljön még az idő, amikor újra fontos lesz a haza, a kultúra, a család, a hagyomány, a hit. Hogy mikor? Minél jobban küzdünk érte, annál hamarabb. Ki-ki a saját frontján, saját terepén. Mi sem adjuk fel” - írja Vitézy Zsófia a lap utolsó számában.
Kiss László, a sportrovat egykori vezetője azt mondta, hogy egy-két hónappal az elbocsátás előtt már lehetett sejteni, hogy a tulajdonosok nem vállalják a ráfizetést. Azt viszont nem lehet tudni, hogy kik a tulajdonosok, a valódi döntéshozók. A főszerkesztő azt állítja, a döntésben nem volt szerepe, mert csak egy százalék alatti tulajdonrésze van a cégben. (emasa)


