BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Piacot hozhat az új társulás

Európa második legnagyobb cukorszállító egyesülete alakul meg a közeljövőben – jelentette ki Stanislas Bouchard, a Cristal Union marketingért felelős ágazatának vezérigazgatója. A Cristal Union, a német Nordzucker AG és a londoni székhelyű ED&F Man Holding Ltd. áprilisban nyújtotta be az Európai Bizottsághoz a kontinens cukorkereskedelmét egyesítő szövetség, az Eurosugar tervezetét.

A társulás lehetővé teszi az uniós támogatások hatékonyabb felhasználását és az uniós kereslet kínálathoz alakítását. Az Eurosugarhoz tartozó cégek az idén 2,5 millió tonnás kereskedelmi forgalommal számolhatnak. A közösségi versenyhivatal egyelőre nem adott engedélyt a társuláshoz. Az Eurosugart a kereskedelemben a német Südzucker AG előzhetné meg, amely évi 5,5 millió tonnás forgalmat bonyolít le.

Az Eurosugar célja, hogy olyan országokba is megfelelő mennyiségű terméket juttassanak el, amelyek kevés cukrot állítanak elő – tette hozzá Stanislas Bouchard. Az EU egyes tagállamaiban a termelés csökken majd az uniós reformok miatt, amelyek – a versenyképesség javítása érdekében – mérséklik az ágazati intézményes árakat. Az előrejelzések szerint Spanyol-, Görög-, Ír- és Olaszország cukortermése nem fedezi majd a honi keresletet, míg Belgiumban, Német- és Franciaországban túltermelés várható.

A Nordzucker német, lengyel, szlovák és magyar gyáraiban az idén 1,6 millió tonna cukor várható, szemben a tavalyi 1,8 millióval. A Cristal Union 670 ezer tonna kivitelt prognosztizált, az ED&F Man pedig az európai cukorexport negyedét adja a szakértői felmérések szerint.

Egyértelműen előnyös lehet az Eurosugar létrehozása a magyar cukorágazat számára – tudtuk meg Pokol Balázstól, a Nordzucker tulajdonában lévő Mátra Cukor Zrt. elnökétől. Hozzátette: a jó értékesítési lehetőségekre azért van szükség, mert hosszú távon is arra kell számítani, hogy a 400 ezer tonnás magyar cukortermelési kvótát nem lehet teljes egészében kihasználni a hazai piacon. A magyar fogyasztás 320 ezer tonna körüli, ezért az évi 80-100 ezer tonnás többletnek piacot kell keresni.

Értékesítési szempontból a minél közelebbi országok lennének a legmegfelelőbbek. Pokol Balázs szerint a környező EU-tagállamok közül Szlovénia jöhet szóba, de ott kicsi a cukorigény. Ezért a magyar termékeknek inkább Olaszország jelenthet jó felvevőpiacot, ahol a gyártók a nemzeti kvóta felét „visszaadják” az EU-nak a számukra kedvezőtlen uniós reformok miatt. A csatlakozás után ugyancsak értékesítési lehetőségek nyílhatnak Romániában és Bulgáriában is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.