Tömeges leépítés a Handelsblattnál
Százhúsz munkatársának mond fel a legnagyobb német gazdasági napilap, a Handelsblatt kiadója. A leépítéseket "a gazdasági sajtó területén tartósan megváltozott környezettel" indokolták.
A kirúgandók között éppúgy lesznek a szerkesztőség mint a kiadó alkalmazottjai.
A kiadó igazgatósága és felügyelőbizottsága már rábólintott a leépítésekre - közölte a düsseldorfi székhelyű cég. A létszámcsökkentésnél az üzemi szükségletekra, a stratégiai célokra és a szociális szempontokra egyaránt tekintettel lesznek az ígéretek szerint. Többek között az online részleget is átszervezik, amely egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a cég életében. A Handelsblattot kiadó VHB tavalyra 271 millió eurós forgalmat tervezett, az idénre pedig 288 milliósat. A kiadó jelenleg 1600 alkalmazottal működik. (Der Standard)


