BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trigránitos megaterv Montenegróban

A jelek szerint nem csökkenti térségbeli terjeszkedési ütemét a már több országban megjelent magyar–kanadai–osztrák TriGránit Rt. Elnöke, Demján Sándor a napokban Montenegróban tárgyalt egy akár kétmilliárd eurót is elérő zöldmezős fejlesztésről. A Predrag Nemezic idegenforgalmi miniszterrel lezajlott podgoricai találkozón a vállalat vezetője elsősorban a montenegrói tengerpart középső részén lévő budvai riviéra és a déli Ulcinj kínálta lehetőségek felől érdeklődött. Mint a balkáni állam minisztériumának tájékoztatójából kiderül, a Demján Sándor által vázolt koncepció lényege, hogy a montenegrói kormánnyal társulva idegenforgalmi kapacitásokat építenének ki. Ezek széles kínálatukkal kilenc hónapra meghosszabbíthatnák a helyi idegenforgalmi szezont, és akár tízezer új munkahelyet is teremthetnének.

A terv montenegrói szempontból igen jelentős, hiszen az ország éves GDP-je csak 1,6 milliárd eurónak felel meg. A TriGránit főrészvényesei már korábban is érdeklődtek Montenegró iránt: a Rotschild család turistakomplexum építésére tett ajánlatot, Peter Munk kanadai üzletember pedig 3,2 millió eurót kínált az Arzenál nevű tivati haditengerészeti javítóüzemért. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.