BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb pénz a paksi területfejlesztésre

A Paksi Atomerőmű Zrt. Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítványának kuratóriuma újabb 155 millió forintot ad az atomerőmű területfejlesztésre. A tavaszán létrehozott alapítvány célja, hogy a hazai nukleáris létesítmények, valamint a hulladéktároló-helyek környezetében lévő települések (Paks, Kalocsa, Bátaapáti, Boda és Püspükszilágy) körzetének település-, térség- és gazdaságfejlesztését támogassa.

Az érintett térségben hatvan település található, melyek összlélekszáma 136 ezer fő. Az alapító Paksi Atomerőmű évi 500 millió forint támogatást biztosít az alapítvány részére. Az idei évben ezt megelőzően már 280 millió forint támogatást megítélt a kuratórium, amelyet mostani döntésükkel további 155 millió forinttal növeltek.

Mint Kocsis István, a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. vezérigazgatója, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: a támogatott pályázatok elsősorban a munkahelyteremtést és a turisztikai fejlesztéseket segítik. A megítélt támogatások összességében mintegy négyszeres értékű fejlesztéseket generálnak, hiszen a 155 millió forint segítségével több, mint 704 millió forint értékű beruházások valósulnak meg. Mayer György

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.