Vizsgálat indul a GMO-s rizs miatt
A botrány a közelmúltban robbant ki azért, mert az USA-ban olyan termékek kerültek forgalomba, amelyek nem engedélyezett, genetikailag módosított rizst tartalmaztak. A szennyezést okozó fajtát a német Bayer cég annak érdekében fejlesztette ki, hogy a rizs ellenállóvá váljon bizonyos gyomirtókkal szemben. Forgalombahozatali engedélyt azonban csak azután kértek, hogy az ügy kipattant. Ez hazai szakértők szerint különösen tisztázatlan helyzetet teremt, mert a génmódosított fajta nem esett át a hivatalos egészségügyi és környezeti ellenőrzéseken. Bár a cég és az amerikai hatóságok képviselői a termék ártalmatlanságát hangsúlyozzák, környezetvédelmi szakértők – laboratóriumi vizsgálatokra hivatkozva – arra figyelmeztetnek, hogy a GMO-növények az emberi szervezetben allergiát és akár rákos megbetegedést is okozhatnak (VG, 2006. augusztus 23.)
A megyei élelmiszer-ellenőrző állomások már most megkezdték annak feltérképezését, hogy a területükön mely vállalkozások foglalkoznak rizsfeldolgozással. Így a várt vizsgálati módszer megérkezése előtt felülvizsgálhatják, van-e a hazai üzemeknek megfelelő nyomon követhetőségi rendszerük. Az országos főállatorvos leszögezte: a hatályos szabályozás arra kötelezi az importőröket és a termékgyártókat, hogy az értékesítés előtt maguk is megbizonyosodjanak arról, termékeik eleget tesznek-e valamennyi forgalmazási előírásnak. Ez esetben tehát a birtokukban kell lennie egy olyan bizonyítványnak, amely egy akkreditált laboratórium vizsgálati eredményét tartalmazza arról, hogy a forgalmazott termékeikben nincs GMO-s rizs. Brüsszel egyébként az ügy miatt már korábban riadókészültséget léptetett életbe. HL


