18 milliós a zsákmány: hamis CD-k, DVD-k
Szeptember utolsó napjaiban a Szerzői Jogvédő Alapítvánnyal közösen végrehajtott ellenőrzések során közel 18 millió forint értékű hamis szórakoztató elektronikai és számítástechnikai termékeket foglaltak le a pénzügyőrök Budapesten és környékén. Az M3-as autópálya pihenőinek és a benzinkutak parkolóinak ellenőrzése során egy magyar gépkocsi térképtartójában nagyobb mennyiségű, különféle márkájú írható CD-t találtak. A gépjármű teljes átvizsgálásakor összesen 69 írható CD, 3 írható DVD, 8 memóriakártya és 1 kézi számítógép került elő. Szakértői vélemény szerint az adathordozókon található szoftverek illegális másolatok voltak. A vámosok a közel 8 millió forint értékű szállítmányt lefoglalták és megindították az eljárást a jármű vezetője ellen. Budapesten a Verseny utcai piacon is találtak különféle, szerzői jogvédelem alatt álló CD-ket és DVD-ket. A tételes vizsgálat során közel 4000 különböző filmművészeti alkotás került elő, amelyek eredetét az árusok okmányokkal nem tudták igazolni. A szakértő megállapítása alapján mindegyik előkerült lemez hamisítvány volt. A vámosok a több mint 10 millió forint értékű CD-t és DVD-t lefoglalták és megindították az eljárást az elárusítók ellen. VGO


