Amikor jogos a csere
Az eladó hibásan teljesíti a gyári új gépkocsi adásvételére vonatkozó szerződést, ha olyan autót szolgáltat, amelyet – a szállítás során bekövetkezett sérülés miatt – újra kell fényezni, és emiatt értéke nem éri el a gyári, új gépjármű értékét. A vevőt szavatossági jogként megilleti a csere – mutatott rá a Legfelsőbb Bíróság (LB) a következő jogvitában.
Az ügy felperese az eladó cégtől új autót vásárolt. Utóbb hibabejelentést tett a gépkocsi eltérő rétegvastagságú fényezése miatt. Kérte a cserét, de attól a cég elzárkózott, csak a kijavításra vállalkozott.
A vevő a bírósághoz fordult szavatossági jogai érvényesítéséért. Előadta, hogy gyári, hibátlan állapotú, forgalomba még nem helyezett személygépkocsira szerződött, ehhez képest hibásat kapott. A cég azzal érvelt, hogy az autó megfelelt a törvényes tulajdonságoknak.
A bíróság a keresetet elutasította. Támaszkodva az igazságügyi szakértői véleményre, kifejtette, hogy a gyári körülmények között végzett újrafényezés nem minősül hibának, amíg az érdeksérelem nélkül kijavítható. Így, hibás teljesítés hiányában, a felperest a kicserélés joga nem illeti meg.
Ez volt az álláspontja a másodfokú igazságszolgáltató fórumnak is. A felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az LB-hez. A legmagasabb ítélkező fórum utalt a Ptk.-ra, miszerint az olyan szerződés alapján, amelyben a felek kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak, a kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatott dolog a teljesítéskor nem felel meg a törvényes vagy szerződésben meghatározott tulajdonságoknak. Ilyen esetben a jogosult kérheti a dolog kicserélését, kivéve, ha a hiba rövid idő alatt, értékcsökkenés nélkül javítható, és azzal nem sérülnek a jogosult érdekei.
Az adott ügyben a felek gyári új gépkocsiban állapodtak meg. Az autó szállításkor megsérült, javítani kellett, és ezért vált szükségessé a fényezés. A javítás miatt a gépkocsi értéke viszont csökkent. Az LB megállapítása szerint az alperes cég szolgáltatása nem volt szerződésszerű, mert vitathatatlan, hogy javított gépkocsit adott át, amelynek értéke – a gyári paramétereknek megfelelő fényezés ellenére – nem érte el a gyári új gépkocsi értékét. A felperest a kicserélés joga megilleti – mondta ki az LB. KK
Új szabályok
Az államháztartás működési rendjéről (MK 2006/116. sz.) A jegybanki alapkamat mértékéről (MK 2006/116. sz.)
A jegybanki alapkamat mértékéről (MK 2006/116. sz.)-->


