Ferihegyre készül a Hochtief
Akár még az idén tulajdonost válthat a Budapest Airport (BA), s az új irányító várhatóan német lesz. Biztosnak tűnik, hogy a tavalyi pályázaton második Hochtief Airport (HTA) megkörnyékezi a spanyol Ferrovialt, amely a nyáron felvásárolta a tavaly 465 milliárd forinttal győztes British Airports Authorityt (BAA), s közölte: megválik nem brit érdekeltségeitől. Elvileg nem kizárt, hogy a frankfurti repülőteret üzemeltető Fraport – a tavalyi harmadik – szintén harcba száll, de úgy tudjuk, a cég nem tervez ilyen lépést.
Hans-Peter Keitel, a HTA anyavállalatának (Hochtief AG), a világ harmadik legnagyobb építőipari csoportjának vezérigazgatója a minap egy berlini nyilatkozatban elismerte: folyamatosan konzultál a brit vállalattal, és egyelőre nem látja eldöntöttnek azt, hogy ismét szeretnék-e megszerezni Ferihegyet. „Nem kommentáljuk a szóbeszédeket” – közölte Donatella Gasser, a HTA kommunikációs vezetője, amikor azt kérdeztük: tárgyalnak-e a spanyol Ferrovial céggel arról, hogy eladná nekik a közvetve tulajdonába került BA-részesedést.
Brit lapok szerint a Ferrovial még az idén végső döntést hoz érdekeltségeinek átszervezéséről, belértve azt is, hogy megszabadul a számára kevésbé értékesnek tűnőktől. A bevételre feltétlenül szüksége van, hiszen eladósodottságát még inkább megerősítette, hogy a nyáron közel tízmilliárd fontért felvásárolta a BAA-t. Várhatóan a budapesti pályázaton induló más cégeket is vásárlásra ösztönöz, hogy felverje az árat, ez szakértők szerint kulcsfontosságú lesz számára. A Hochtiefnek bizonyosan többet kell ajánlania, mint tavaly, amikor 406 milliárd forintot ígért.
A HTA rámenősségét több tényező is indokolja, illetve segíti. Egyrészt a kelet-közép-európai térségben a jelek szerint egy-két évig biztos nem lesz lehetőség repülőtér-üzemeltetőt vásárolni; Pozsonyban leállították a privatizációt; Prágát a kormányválság miatt legfeljebb jövőre hirdetik meg; a bulgáriai Várna és Burgasz a versenytárs Fraporté lett. Másrészt a HTA az elmúlt hónapokban szorosabbra fonta az üzleti szálakat a BA-privatizáción is indult kanadai alappal (Caisse de dépot et placement du Québec), a KfW IPEX bankkal és egy ausztrál partnerrel.
Szakmai munkájában is volt haladás, hiszen megkezdte a tiranai repülőtér üzemeltetését, emellett bővítette a hamburgi légikikötőt, elnyerte a moszkvai Seremetyjevo átépítésének jogát, és elkezdte a bécsi repülőtér korszerűsítését. A HTA-hoz tartozó öt repülőtéren tavaly 70 millió utas fordult meg, s ez 1,18 milliárd eurós bevételt hozott.
A Hochtiefet egy jól kiépített vállalati rendszer támogatja Magyarországon. Tavaly óta többségi tulajdonosa a Mélyépítő Zrt.-nek. Belépett a magyar piacra az ingatlanfejlesztő részlege, és már évek óta itt működik a létesítménygazdálkodási leányvállalata. Mindhárom részterület bedolgozhat a ferihegyi fejlesztéseknél. A pénzügyi alapok biztosak a HTA mögött lévő anyavállalatnál: növekvő bevétel és nyereség mellett tavaly a 2004-es 132 millióról 300 millió euróra javult a nettó cash flow pozíció.
A BA Zrt. állami tulajdonú részvénycsomagjának értékesítésére megkötött részvény-adásvételi megállapodás részletesen szabályozza a megvásárolt részvények elidegenítésének feltételeit, értékesítésre vonatkozó korlátozásokat a 2011. december 31-ig tartó és az azt követő időszakra is kikötöttek a felek. A lehetséges részvényértékesítéseknek, minden esetben feltétele, hogy az új tulajdonos – akinek a birtokában kell legyenek a privatizációs szerződés teljesítéséhez szükséges felhatalmazások, engedélyek, és meg kell felelnie a alkalmassági követelményeknek – ugyanolyan feltételekkel fogadja el a privatizációs szerződés rendelkezéseit, mint a jelenlegi – emlékeztetett Oravecz Péter, az ÁPV kommunikációs vezetője.
A megkötött részvény-adásvételi megállapodás rendelkezései szerint 2011 végéig a vevő az eladó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül sem közvetlenül, sem közvetve nem értékesítheti, nem ruházhatja át, illetve kölcsön, kezesség útján vagy más módon nem idegenítheti el a megállapodással megszerzett részvények egészét vagy egy részét.
Az eladónak küldött előzetes írásbeli értesítéssel a vevő a papírokat abban az esetben ruházhatja át, ha az átruházást követően továbbra is birtokol a társaságban legalább 50%+1 szavazatot megtestesítő részvényt, s a kedvezményezett megfelelő pénzügyi forrásokkal, szakértelemmel és jogképességgel rendelkezik ahhoz, hogy megkösse a megállapodást, teljesítse az abban foglalt kötelezettségeket. Az ilyen személy, annak tevékenysége, kapcsolt vállalkozásai, vezetői nem sértik a magyar állam nemzetbiztonsági érdekeit.
A vevő 2011. december 31-ét követően a megállapodással megszerzett részvényeket olyan személyre jogosult átruházni, aki rendelkezik az ahhoz szükséges jogképességgel, felhatalmazásokkal és engedélyekkel, hogy a megállapodás alkalmazásában féllé váljon, a megállapodás szerinti kötelezettségeket teljesítse. Itt is kikötés, hogy a vevő megfeljen megállapodásban szabályozott alkalmassági követelményeknek. MN
Nem változott a BA cégértéke
A tények azt mutatják, hogy az eltelt kilenc hónapban nem növekedett a BA értéke: egyelőre nem kezdték el a nagy beruházásokat, miközben folyamatosan leválasztanak üzletágakat. Az utasszám sem növekszik olyan mértékben, mint ahogy az történt 2004-ben és 2005-ben. A BA a beruházásokat a forgalom alakulásához igazítva, szakaszosan tervezte megvalósítani. Az új kargóbázis 2008-ra épülhet fel, akkorra készülhet el a többszintes parkoló, a 2-es terminál bővítése és a légoldali utasforgalmi épület (szatellitmóló) is. A tervek jelenleg engedélyeztetés alatt állnak, és a BA várakozása szerint jövőre a tényleges munka is megindulhat. A privatizációs szerződésben a BAA 2011-ig összesen 261 millió euró fejlesztést vállalt.
A tervek jelenleg engedélyeztetés alatt állnak, és a BA várakozása szerint jövőre a tényleges munka is megindulhat. A privatizációs szerződésben a BAA 2011-ig összesen 261 millió euró fejlesztést vállalt.-->


