Foci Eb: labdába rúghatunk
Mintegy 220 milliárd forintot költ hazánk a következő hat évben stadionok felújítására és az arénák körüli infrastruktúra kialakítására, ha elnyerjük a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezésének jogát. Ez mintegy négy százaléka annak a 23 milliárd eurónak, amit Magyarország 2012-ig infrastrukturális fejlesztésekre szán – mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) küldöttségének látogatását lezáró tájékoztatón.
A miniszter kiemelte: a beruházások egy része a pályázat elnyerése nélkül is megvalósul. Ilyen lehet a Puskás Ferenc Stadion teljes átépítése, amelyre mintegy 68 milliárd forintot költenek a közeljövőben.
A 2012-es labdarúgó Eb rendezési jogának elnyerésére még három pályázónak van esélye: a horvát–magyar kettős mellett a lengyel–ukrán duó és Olaszország küzd a kontinensbajnokság rendezéséért. A végső döntést december 8-án hozza meg az UEFA, de a szövetség szakemberei már többször is bejárták a tervezett helyszíneket. A legutóbbi körút utolsó állomása volt hazánk, ahol a küldöttség múlt hét szerda és péntek között mind a négy rendező városba – Debrecenbe, Győrbe, Székesfehérvárra és Budapestre is – ellátogatott.
Elbert Gábor sportügyekért felelős szakállamtitkár lapunk kérdésére elmondta: a korszerű stadionok mellett számos elvárásnak kell megfelelniük a rendezőknek. Biztosítani kell a megfelelő szállodakapacitást, illetve közúti közlekedést, sőt a mérkőzéseknek otthont adó városok környékén a reptereket is fejleszteni kell. Kiemelte azonban, hogy a beruházások nem kizárólag állami pénzből valósulnak meg, hiszen az UEFA elvárásai szerint állami önkormányzati és magánforrásból együttesen kell finanszírozni a felkészülést. JZ


