Itt az újabb fapados – a Malévra pályázó Abramovics a tulaj
SkyExpress néven diszkont-légitársaságot alapít a Malévra pályázó Borisz Abramovics orosz üzletember. Az új fapados 48 millió dolláros alaptőkéjéből 20 milliót az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank fizet, amennyiben az igazgatótanács október 17-én jóváhagyja a tervet. A cégbe brit pénzügyi vállalkozások is beszállnak.
A SkyExpress a Moszkvától 3000 kilométeres sugarú körben, 20 orosz városba akarja szállítani az utasokat, a jegyárak 30-40 százalékkal lesznek olcsóbbak, mint a hagyományos légitársaságoknál. Az idén három lízingelt gépe lesz cégnek, jövő év végére már 18, az öt és fél évre szóló üzleti terv végére pedig 44. A társaság jövőre 2-2,5 millió utasra számít, a második üzleti évben pedig már 200 millió dolláros bevételt tervez.
Abramovics lépése ugyan közvetlenül nem érinti a magyar légitársaság privatizációját, ám ha az üzletember érdekkörébe tartozó AirBridge Rt. győz, akkor az orosz városokba tartó Malév utasok bővebb szolgáltatási körből választhatnak. Abramovics, mint mondta, azzal tudná jelentősen növelni a hazai légitársaság forgalmát, ha az általa vezetett AIRUnion légiszövetség gépei ráhordó szerepet játszanának a Malévnél. VGO
A teljes cikk ide kattintva olvasható


