Japán tévéoffenzíva Közép-Európában
Hamarosan elárasztják Kelet-Közép-Európát a japán szórakoztatóelektronikai cégek által létrehozott televíziógyárak. Az elmúlt hetekben több beruházást jelentettek be a távol-keleti ország cégei, amelyeket a következő években várhatóan dinamikusan növekvő európai igények kiszolgálása indokolt. Az előrejelzések szerint az európai lapostévé-értékesítés a tavalyi 5,8 millióról 2009-re már 30 millióra nő – derül ki a Frankfurter Allgemeine Zeitung összeállításából.
A sorba legutóbb, a hét elején a Hitachi állt be, amely 60 millió eurós beruházással épít lapos kijelzőjű (folyadékkristályos [LCD], plazma) televíziókat készítő üzemet Csehországban. A termelést várhatóan jövő nyáron megkezdő gyár 1500 embernek ad munkát, és a teljes kapacitás elérése után havonta 80 ezer LCD- és plazmatévé és százezer plazmakijelző készül majd az üzemben. A Toshiba szeptember közepén jelentette be, hogy 40 millió euróért épít televíziógyárat Lengyelországban, amelyben a termelés jövő augusztusban indulhat meg. Lengyelországi üzem létrehozása mellett döntött a Sharp is, igaz, még áprilisban a világ vezető LCD-tévégyártója 44 millió eurót szán az új létesítményre. A Sony szeptember elején jelentette be, hogy 73 millió eurós beruházással épít 3000 embernek munkát adó LCD-tévé-gyárat a szlovákiai Nyitrán. A létesítményben jövő nyáron indul meg a termelés, és 2008-tól évente 3 millió készülék gyártásával számolnak.
Egyre olvad a Sharp előnye az LCD-tévék piacán, a társaságnak a második negyedévben már csak 14,5 százalékos részesedése volt az ágazatban, míg az első három hónap végén még 15,2 százalékos volt ez a mutató az iSuppli piackutató cég adatai szerint. A legnagyobb rivális dél-koreai Samsung ugyanakkor látványosan növelte részesedését, az első negyedévi 12,4-ről 14,2 százalékra.


