BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiépül az Autóváros Óbudán

Autóváros kiépítésén dolgozik Óbudán a Duna Autó Zrt. Az egykori Volán Tefu forgalmi telepének 4,5 hektárján már ma is hat személyautó-márkának van bemutatóterme és szakszervize, a következő fél év során pedig további hat márkával bővül a kínálat. Ormos István, a Duna Autó Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy minderre elsősorban az uniós csatlakozás és az EU autókereskedelmet liberalizáló direktívái teremtették meg a lehetőséget. A jogelőd, a Duna Interservice Kft. 1991-ben lett Mitsubishi-márkakereskedő, majd 1993-ban létrehozta a Nissan Rapid Kft.-t, 2003-ban pedig az Óbuda Autó Kft.-t, hogy a telephelyen Nissant és SEAT-ot is forgalmazhassanak. A legutóbbi időkig ugyanis egy cég csak egy márkával kereskedhetett.

A jogelőd cégek összevonásával 2005. január 1-jével létrejött 230 fős Duna Autó Zrt. átvette a Duna Interservice Kft., a Nissan Rapid Kft., valamint az Óbuda Autó Kft. tevékenységi körét, és megkezdődtek az építkezések. Sorra létesültek-létesülnek a szakszervizek, valamint a különbejáratú bemutatótermek a Zay utcai, Kunigunda utcai és Szőlőkert utcai fronton. Így jelenleg az említettek mellett Volvo-, Skoda-, Honda-szalon is van a telepen, a Subaru-értékesítést pedig a Róbert Károly körúton folytatja a cég. Március végéig a jelenleg is folyó, mintegy 800 millió forintos beruházássorozat eredményeként jön a Renault, a Kia, a Peugeot, valamint a Chrysler, a Jeep és a Dodge is. Márciusra így 40 új munkahelyet létesít a Duna Autó.

Egy-egy márkát 400–600 négyzetméteres bemutatóterem és 8–12 állásos saját szerviz szolgál ki, a közös, 20 állásos lakatosműhelyhez csatlakozó 16 állásos fényezőüzem és a három fényezőkamra pedig még az idén elkészül. Ugyancsak minden márkát kiszolgál a beszerzés, a vizsgasor, az eredetvizsgálat és a használtautó-üzletág, valamint egy 40 millió forintból elkészült korszerű mosóutca. A vállalat és jogelőd cégei együttesen közel 30 ezer járművet adtak el és 280 ezret szervizeltek az elmúlt 17 év alatt.

Miután ez a telephely adott volt, és korábbi három autómárkánkat már bevezette a piacon, úgy gondoltuk, hogy kihasználjuk a négy utca határolta telep adottságait – emlékszik a kínálatbővítés megkezdésére Ormos István, hozzáfűzve: az autópiac szűkülése ellenére is jól működhet az Autóváros, hiszen a vásárlók itt egy helyen több márka kínálatát hasonlíthatják össze, és kérhetnek ajánlatot az értékesítőktől.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.