Nyereséges a skót foci
Több mint tíz esztendő óta először volt nyereségesek összeségében a skót elsőosztály, a Scottish Premier League (SPL) csapatai. A 12 klub együttesen 2,8 millió fontos (1,15 milliárd forintos) adózott nyereséget könyvelhetett el a 2004-2005-ös idényben – derül ki a PricewaterhouseCoopers által elkészített éves pénzügyi jelentésből.
A csapatok közül még mindig a két glasgow-i gárda, a Celtic és a Rangers realizálta a legnagyobb bevételt: előbbi 62 utóbbi 55 millió fontos forgalmat ért el az idényben. Nem panaszkodhatnak azonban a kisebb csapatok sem, amelyek bevétele összesen 18 százalékkal bővült 2004-2005-ös szezonban.
A növekvő bevételek és az összesített nyereség sem jelenti azonban azt, hogy minden csapat pozitív eredménnyel zárta üzleti évét: a Celtic például 7,7 millió fontos hiányról számolt be. Sikeresebb volt ugyanakkor a Rangers, amely alacsonyabb bevétele ellenére is 12,4 milliós profitot realizált.
A 12 csapat összesített adósága mintegy 30 százalékkal 129 millió fontra esett, s szakértők szerint az előző (2005-2006-os) idényben már a 100 milliós határt is átléphette. A klubokat működtető vállalatok sikerében valószínűleg komoly szerepet játszott az is, hogy az elmúlt esztendőben számottevően vissza tudták szorítani személyi jellegű kiadásaikat: ma már a csapatok többségénél a bevételek kevesebb mint 60 százalékát teszik ki a bérek. (Sportbusiness, Vitalfotball)


