Több millió eurós beruházások
Összesen több millió euró értékben kértek támogatást azok a biotechnológiával foglalkozó kis- és középvállalkozások, amelyek a Biotech Üzleti Angyal Klub keretében ismertették találmányaikat. Duda Ernő, a Magyar Biotechnológiai Szövetség elnöke hangsúlyozta: annak ellenére, hogy a biotechnológia kockázatos befektetés, az eddig harmincéves múltra visszatekintő szervezet 150 gyógyszer előállításához nyújtott asszisztenciát. A nyugati tendenciákat figyelembe véve, amelyek szerint egy gyógyszer piacra lépéséhez egymilliárd dollár, valamint 15 év szükséges, a szövetség tevékenysége sikeresnek mondható.
Kállay László, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője a rendezvényen kiemelte: a vállalkozások támogatását illetően külön kell választani prekompetetív és kompetetív szakaszt. Az előbbiben az úgynevezett vissza nem térítendő, míg az utóbbiban az üzleti támogatásokon van a hangsúly. A tisztán állami kockázati tőkebefektetés nem tartozik az ajánlott befektetések közé – hangsúlyozta a főosztályvezető, de ígéretet tett arra, hogy a Nemzeti fejlesztési tervben több finanszírozási lehetőség nyílik az innovatív cégek számára.
Az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ és a Magyar Biotechnológiai Szövetség közös szervezésében megrendezett találkozó része annak az Üzleti Angyal Hálózatnak, amely egy hídképző szerveződési lehetőséget teremt a befektetésre érett projektek és a beruházók között. Az eddigi tevékenységet bővítve negyedévente tervezik, hogy szektorspecifikus üzleti angyali klubot szerveznek, mindig más-más szakma innovatív vállalkozásait megcélozva. TL


