BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Történhet bármi, Berényiék mindig tarolnak

A múlt heti televízós nézettségi versenyt ismért az RTL Klub szappanoperája, a Barátok közt nyerte, közel kétmillió nézővel. Mindazonáltal érezhető volt a múlt héten is, hogy a közéleti témájú profukciók, hírműsorok nézettsége továbbra is magas.

Így a Fókusz pénteki, valamint a TV2-s Aktív csütörtöki adása került a lista második, illetve harmadik helyére, mindkettőnek 1,75 millió nézője volt. De felkerült a top tízba a szombati Tények, valamint a vasárnapi Híradó is.

Figyelemre méltó, hogy a köztévé ismét jól szerepelt, hiszen négy műsorral is képviseltette magát a top 30-ban. A legtöbben a választási műsort, a Voks 2006-ot látták, kicsivelt több mint egymillóan, ami a 23. helyhez volt elegendő. Alig maradt el ettől a Kék fény, valamint a keddi Híradó adása: előbbit szintén több mint egymillióan, utóbbit valamivel kevesebben kísérték figyelemmel.

Érdekes még, hogy jól debütált a Tv2 Megatánc prdukciója: a teljes lakosságból összesen 1 323 612-en, a 18-49 közötti korosztályból pedig 573 388-an látták a hazai tánctehetségek (és antitálentumok) első mozdulatait. Visszatérni látszik emellett nézettségi csúcsára a TV2 népszerű sorozata, a Született Feleségek, amely közel 200 ezerrel növelte nézőszámát az előző héthez képest. VGO

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.