Újabb cégeket vett a Waberer’s
Egyetlen cégfelvásárlás révén ötszázzal növelte kamionjainak számát az eddig 1500 kamionszerelvénnyel rendelkező Waberer’s Holding Zrt. (WH). Térségünk vezető fuvarozói és logisztikai csoportja szerződést kötött Révész Bálinttal, a Révész csoport irányítójával a Révész Eurotrans Kft. és a hozzá tartozó Fix Kft. megvásárlásáról. A két cég nemzetközi fuvarozást végez, és félezer kamionja a Waberer’s csoportéhoz hasonlóan fiatal, átlagosan 2-2,5 éves. A Révész Eurotrans legutóbb az első fél évben vásárolt 60 Renault vontatót a hozzá való pótkocsikkal.
Wáberer György, a holding elnöke lapunk kérdésére elmondta: a versenyjogi szabályok szerint az adásvételt még a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) is jóvá kell hagynia. A GVH döntéséig az Eurotrans és a Fix Kft. saját menedzsmentje irányítása alatt, a WH-tól függetlenül dolgozik. A két – az idén összesen mintegy 15 milliárd forintos árbevételt elérő – cég felvásárlásával a WH forgalma 95 milliárd forintra nő az elmúlt évi 60 milliárdot követően. Mindez beleillik abba a folyamatba, amely szerint a következő három-négy évben 50 milliárd forintos beruházássorozatra készül a Waberer’s Holding Zrt. annak érdekében, hogy a tevékenységi ágak fejlesztése és cégfelvásárlások által megkétszerezze árbevételét – tájékoztatta a Világgazdaságot júliusban Wáberer György annak kapcsán, hogy a beruházássorozat részeként hosszú távú stratégiai szerződést kötött a holding, valamint a Volvo, a Michelin, a Schmitz és a T-Mobile. A Waberer’s csoport csak az elmúlt évben 12 milliárd forintot fordított járműbeszerzésre, ingatlanfejlesztésre, valamint raktárlogisztikai és informatikai beruházásokra. A mostani felvásárlással nagy lépést tettünk az optimális vállalati méret és hatékonyság irányába – jelentette ki Wáberer György, hozzáfűzve: az optimális méreten a közel 3 ezer tagú járműflotta elérését érti. Erre azért van szükség, mert a WH fuvarforgalmának több mint 40 százaléka hazánkon kívül bonyolódik, a különböző uniós tagországok között. Egy júniusban kötött szerződés alapján a Volvo Trucks három év alatt – mintegy 20 milliárd forint értékben – ezer nyerges vontató kamiont szállít a fuvarozói és logisztikai holdingjának. Az első szállítmány már meg is érkezett, az év végére pedig közel kétszázra emelkedik a romániai leányvállalat kamionjainak száma a tavaly év végi 87-ről, és az eddig csupán fuvarszervezést végzett lengyel leányvállalat is megkezdte a fuvarozást ötven járműszerelvénnyel. Amellett, hogy a külföldi leányok egyre nagyobb szerepet kapnak a csoport terveiben, a Waberer’s folyamatosan bővíti hazai alvállalkozóinak a körét is. A csoport 1500 tagú saját gépjárműparkkal, valamint közel 600 szerelvényből álló alvállalkozói flottával az elmúlt évben 145 ezer fuvarmegbízást teljesített a 2004-es 144 ezer után.
Hazánk EU-csatlakozását követően a korábbi 5 ezerről 23 ezerre emelkedett a nemzetközi fuvarozásban részt vevő gépkocsik száma, amely minden eddiginél élesebb piaci versenyt generált, miközben a megbízási díjak sokszor már az önköltség alá csökkentek. Ezek a körülmények természetesen hatással voltak a Waberer’s International Zrt. üzleti eredményeire is, noha a cégcsoport közel 61 milliárd forintos nettó árbevételének háromnegyedét a nemzetközi szállítmányozás és fuvarozás teszi ki.
A holding azonban folyamatosan bővíti logisztikai kapacitását is. A tavalyi 45 ezer után több mint 15 ezer négyzetméter raktár épül Közép-Európa legnagyobb – a MÁV Zrt.-vel közösen fejlesztett – logisztikai központjában. A Waberer’s többségi tulajdonában lévő BILK Logisztikai Rt. százhektáros területén 2007 végére megkétszereződik, és eléri a 200 ezer négyzetmétert a korszerű logisztikai raktárak alapterülete. A BILK Logisztikai Rt. kamionforgalma meghaladja az ezret naponta, vasúti teherforgalma pedig a száz vasúti kocsit. A logisztikai szolgáltatások tavalyi árbevétele 25 százalékos növekedéssel elérte a nyolcmilliárd forintot.
Miután a WH sikertelenül pályázott a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt.-re (BSZL), két hete mégis megvetette a lábát a kikötőben. Megvásárolta ugyanis a Multicont Zrt. ötven százalékát, amelynek leányvállalata, a Multicont-Terminal Kft. 25 százalékos részesedést szerzett a szabad kikötőt üzemeltető BSZL-ben a nyáron végrehajtott privatizáció során.
Waberer's
(legutóbbi nagy vásárlásai)2005
– 300 kamionszerelvény
2006:
– 1000 kamionszerelvény
– Multicont Zrt. 50 százeléka
– Révész Eurotrans Kft.
– Fix Kft.
2005
– 300 kamionszerelvény
2006:
– 1000 kamionszerelvény
– Multicont Zrt. 50 százeléka
– Révész Eurotrans Kft.
– Fix Kft.-->


