A nyárhoz képest is borúlátóbbak a magyarországi lakásfejlesztők, ezért a következő néhány hónapban – a meglévő készletek nagyobb arányú eladásának köszönhetően – várhatóan inkább a kiegyenlítődés felé halad a piac. Egyebek között ezt hangsúlyozta tegnap lapunknak Illy Péter, az AL Holding vezérigazgatója, amikor ismertették a GKI Gazdaságkutató Zrt. és az AL Holding közös negyedéves felmérésének eredményeit. Az összesítésből kiderült, hogy a forgalmazók némileg derűlátóbban ítélik meg a kilátásokat, s ez érthető is, hiszen náluk előbb csapódnak le a hangulati változások, mint a fejlesztőknél.
A fővárosban az ingatlanokkal foglalkozó cégek vezetőinek 7 százaléka erős túlkínálatról, 82 százalékuk túlkínálatról számolt be, 4 százalékuk egyensúlyi lakáspiacot, 7 százalékuk túlkeresletet érzékelt. Ezek az adatok az egy negyedévvel ezelőtti helyzetnél valamivel kedvezőbb piaci helyzetre utalnak. A budai és a pesti oldal között már nincs számottevő különbség. Az ország más körzeteit tekintve is jelentős túlkínálatról tudósítottak, a legkedvezőbb helyzet a válaszadók szerint Pest megyében alakult ki.
Akar László, a GKI vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a lakásépítésre és -vásárlásra vonatkozó lakossági várakozások nagyon enyhén javultak a júliusi felméréshez képest. Az építéssel és vásárlással ellentétben a felújítás mértéke csökkenő tendenciát mutat. Az idei első kilenc hónapban az előző év azonos időszakához képest 18 százalékkal csökkent az átadott otthonok száma, a fővárosban 32 százalékkal. A GKI a modellszámítások eredményeit is figyelembe véve 36 ezer, a jövő évre 34 ezer új lakás átadását jelzi.
Illy Péter egyébként arra is felhívta a figyelmet, hogy a pénzintézetek a jelek szerint sokkal alaposabban megnézik, milyen projekthiteleket adnak a fejlesztőknek. A lánctartozás egyre elviselhetetlenebb az ágazatban, s ez visszahat a bankokra is, ezért igyekeznek a legmagasabb fedezeti arányt elérni egy-egy hitelügyletnél. A vezérigazgató úgy látja, hogy hosszabb távon szerencsés esetben 40-50 ezer körül stabilizálódhat az országos lakásvásárlási, -építési szándékot jelző háztartások száma, vagyis bizonyosan nem érjük el az idei áprilisi 75 ezres számot.
A felmérés szerint mind az új, mind a használt lakások esetében árnövekedést tapasztalnak a megkérdezettek, és ugyanezt jósolják a következő hónapokra is. E mögött egyértelműen az infláció meglódulását lehet felfedezni. Látható ugyanakkor, hogy a reálbércsökkenés jövőre már szinte minden réteg számára érzékelhető lesz, ezért egyes rétegek visszafogják a lakásvásárlást, elhalasztják vagy teljesen elállnak attól. Egyes piaci szegmensekben akár hiány is mutatkozhat, hiszen egyre többen keresik a kiemelt kategóriájú projekteket.
Az összegzést végző társaságok vezetői egyetértettek abban, hogy manapság a minőségi lakáscserébe kezdők egyre nagyobb arányban szeretnék áthidaló kölcsönnel megoldani rövid távú, lakással összefüggő pénzügyi gondjaikat. Ez azért lehetséges, mert a bankok rájöttek: érdemes erőltetni ezeket, hiszen sokkal nagyobb hajlandósággal vesznek fel ilyen hiteleket az érintettek, ha közben nem kényszerülnek eladni jelenlegi lakásukat.
Az új építések esetén az elkövetkezendő egy évre várt áremelkedések a korábbiaknál erőteljesebbek, különösen a központi régión kívüli országrészekben. Mindez nem meglepő, hiszen az általános infláció üteme is gyorsult, illetve tovább gyorsul a közeljövőben. A használt lakások piacán a nyugati megyékben várható az átlagosnál ütemesebb növekedés, a központi agglomerá-cióban inkább stagnálást valószínűsít a GKI.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.